10. Fejezet: A Kék Lagúnában (1. rész)
Posted by
- Te teljesen megháborodtál, asszony? – csattant fel Baltazar, és egy szempillantás alatt felesége előtt termett. – Mit képzelsz? Szerinted csak úgy elengedlek egy ilyen veszélyes helyre?
- Először is - emelte fel mutatóujját –, nem te mondod meg, hogy mit csináljak. Másodszor, számotokra sokkal inkább veszélyes, mint nekem, mivel én nem vagyok idegen a környéken, és már egyébként is hozzászoktam, hogy a férfiak többsége úgy néz rám, mint egy darab húsra, aki után csorgathatják a nyálukat. Talán elfelejtetted, hogy az apám vezeti a helyi kocsmák legjobbját? Végül pedig – emelte fel harmadikként gyűrűsujját is – és nem utolsó sorban, az asszonynak az ura mellett a helye.
- Igen, ez igaz, de a férj dolga, hogy vigyázzon a mátkájára. És igenis jogom van beleszólni, hogy mit és miért teszel. A feleségem vagy, és engedelmességgel tartozol nekem!
- Az, hogy a párod vagyok, még nem jelenti azt, hogy úgy bánhatsz velem, mint egy ölebbel.
- Csak biztonságban akarlak tudni. És ezzel befejeztem a vitát.
- Hát akkor akár el is mehettek, mert nem fogok segíteni, sajnálom – vetette oda félvállról Val sértődötten. Majd amikor Baltazar szemébe nézett, arcvonásai meglágyultak. – Kérlek, melletted akarok lenni, értsd meg.
Észrevehetően megváltozott a hangulat a szobában, és a kellemetlen feszültség fokozatosan oldódni kezdett. A veszekedő pár tekintete már korántsem a haragtól izzott, ahogy egymásra néztek. Pár perce még milyen szenvedélyesen veszekedtek, de most csak szeretetet és törődést lehetett kiolvasni a másik arcából.
Bárcsak engem is így óvnának, ahogy ők ketten egymást. Ez a vágy azonban valahogy túl távolinak tűnt, szinte már elérhetetlennek. Valamiért szorítást éreztem a mellkasom tájékán, ahogy ezt a jelenetet figyeltem, és óhatatlanul is Devon arca jelent meg előttem. Erős, védelmező karjai, ahogy átkarolják derekamat, és fénylő tekintete, amint az enyémmel találkozik.
Muszáj volt elkergetnem ezt az ostoba gondolatot a fejemből. Apám halála óta megtanultam, hogy ne ringassam magam hamis illúziókba. Csak egyedül magamra számíthatok, ha valamit el akarok érni az életben. Nagyon jó példa erre ez a jelen eset is. Senki nincsen sem siet segítségemre most, hogy a húgomat bántalmazták, és engem elraboltak. Nekem kell kilábalnom ebből a helyzetből.
Mire felocsúdtam, a turbékoló párunk már egymás karjaiba omolva csókolták egymást sóvárogva, mintha már legalább ezer éve nem látták volna a másikat.
- De ugye tudod, hogy nem úszod meg a büntetést, le kell vágnod a fejedről azt a nagy pamacsot? – folytatta élcelődve Val, mire Baltazar felhorkantott.
- Azt hiszem, esélyem sem lenne, hogy elmeneküljek előled, drágaságom – grimaszolt feleségére, mire ő játékosan belecsípett párja vállába. Raszta hajú társunk élesen felkiáltott, és már senki nem bírta magában tartani a kuncogást.
Terv ide vagy oda, az este legalább biztatóan kezdődött. Ahogy kitekintettem, a megszokottól eltérőn baljóslatot hordozó síri csönd terítette be az éjszakát, és csak remélni tudtam, hogy nem történik semmi bonyodalom a mai és a holnapi nap folyamán.
Amikor Val elvonult, hogy a kért kellékeket előkészítse, végre lehetőségem támadt alaposabban szemügyre venni a kis házat. Hiába múlt el már két év utolsó találkozásunk óta, ez a kis otthon semmit nem vesztett szépségéből. A halvány gyertyafénynél megláthattam, hogy csupán a falak színe változott citromsárgáról kellemesebb barack árnyalatra. Persze attól az ócska széktől a világért sem lenne képes megszabadulni, ami érthető, hiszen családi ereklye. Mindenkinek van egy-egy tárgya a szeretteitől, amit magával hordoz. Valeriánál ez bizony egy nem éppen hétköznapi karfás szék, amit még nagyapja hagyott rá. A praktikus berendezésű házban feltűnően kirítt a kárpitjának élénk bordó színével. Érdekesnek tartottam, hogy barátném kényes ízlése ellenére mégis szívén viseli ennek a viselt bútordarabnak a sorsát.
Amikor Val visszatért, mintha maga a természet költözött volna a szobába. Gyönyörű, méregzöld színbe öltözvejelent meg előttünk, a férfiaknak nem kisebb ámulatára. Az összkép a zöld ruhával, vörös hajával mindenkit lenyűgözött. Mindig is tudtam, hogy Valeria a toilette-jére gondosan ügyel, hiszen a külső megjelenést ő az első számú helyen tartotta egy férfi szívének meghódításához. Ez azonban csak a látszat volt, amivel ő maga is tisztában volt.
Talán pont ezért választotta párjául Baltazárt. Mintha csak északot és délt próbálnám összeilleszteni egymás mellé. A kettejük közti különbség szemmel látható volt, mégis úgy vonzódtak egymáshoz, mint a mágnes.
Társaimnak ideje sem volt felocsúdni ámulatukból, színes bőrű barátom már ott is termett, hogy karjaiba vonja feleségét, és egy forró csókkal köszöntse.
- Ha megengedi asszonyom, bájával rabul ejti szívemet.
Szinte elállt a szavam e kedves bók hallatán. Nem is hittem volna, hogy Baltazárban egy igazi úriember veszett el, aki képes így bánni a szavakkal.
- Köszönöm, uram, felettébb lekötelez – válaszolta illedelmesen Val egy mosoly kíséretében.
Egy köhintés zavarta meg idilljüket.
- Akkor indulhatunk már? – kérdezte Sean türelmetlenül ficánkolva székén.
- Még Alynnek is fel kell öltenie a ruháját. – Pördült egyet maga körül, szoknyáját lengetve, majd felém fordult. – Gyere kedves, hagyjuk itt ezt a bagázst. Kiválasztottam neked egy roppant elegáns darabot, ami illik a ragyogó kék szemedhez.
Egy határozott mozdulattal megfordult, miközben megragadta a kezem, és húzott vissza a szobába magával.
Amikor végre egyedül maradtunk, szinte azonnal nekem támadt kérdéseivel.
- Alynn, mi a jó csudáért vagy te ilyen alakokkal? – Szemében mély aggodalom tűnt fel, ami megbizsergette lelkem legmélyét is. Bármikor szívesen vettem volna, hogy egy ilyen nő legyen a nővérem, mint Valeria: egy kicsit bohókás, néha szórakozott, hóbortos, talpraesett, jószívű, szeretetreméltó kis vörös hajú boszorkány.
Csak ekkor vettem észre, hogy még mindig az én válaszomra vár. Mit is mondhatnék neki? Már eléggé belerángattam őt ebbe a veszélyes küldetésbe, hiszen ha nem toppanok így be hozzá, nem jutott volna tudomására, hogy bármire is készülünk a kalózokkal.
Végül vettem egy mély levegőt, és higgadtan próbáltam felelni.
- Ez egy elég hosszú és kusza történet. – Hatalmas kék szemeivel fegyverként fenyegetve tekintett rám, mire megadóan feltartottam kezem. – De ígérem, amint lesz időnk, elmesélem majd, viszont most erre nem érünk rá.
Amint megláttam az ágyon heverő ruhát, felkaptam, és jelentőségteljesen Valra néztem, hogy segítse rám erőszakolni az anyagot. Látványosan mély dekoltázsa még a legártatlanabb férfi tekintetét is magához vonzza. Az biztos, hogy a mai estén nem rejtem véka alá valódi szándékomat – jegyeztem meg epésen magamban, ahogy végigmértem bordó árnyalatán és sötét csipkéjén, ami épphogy elfedte keblemet.
Nem kellett sok idő, és már teljes díszben pompázva léptünk tátott szájjal bámuló társaink elé.
- Alynn kisasszony, nagyon előnyösen áll ez a ruha kegyeden – mosolyodott el Ben, majd bókolva kalapjával a kezében meghajolt előttem.
- Igazán nagyon… öhm… csinos… - köhintett Sean, mire már nem bírtam tovább, és kifakadtam.
- Uraim, készen állnak? Szeretnék túlesni már a feladatomon, és gondolom önök is szívesebben lennének már a hajón, ha nem tévedek.
Mielőtt még egyetértően helyeselhettek volna, magamra öltöttem a köpenyem, fejemre húztam a csuklyáját, és felszegett fejjel kivonultam a házból. Nem is kellett hátra néznem, kis körömcipő kopogásából tudtam, hogy Val közvetlenül a nyomomban tipeg a macskaköves utcán.
Be kellett vallanom, akármennyire is kétségbeejtővé vált a helyzetem az elmúlt napokban, valaminek igazán örültem: legalább nem kellett kényelmetlen fűzőkkel és bokagyilkos cipellőkkel megküzdenem nap mint nap. Ezalatt a három nap alatt szabadabbnak éreztem magam, mint az elmúlt jó pár hónapban. Bár szívem még mindig összeszorult, ha Danielle-re gondoltam, valahogy egyre inkább úrrá lett rajtam a nyugalom és valami meleg érzés, hogy valaki figyel minket a húgommal, és megóv, ha valami nagy baj lenne. Nem mintha Devon éppen itt lenne mellettem, és vigyázna testi épségemre.
Egy keserű mosoly volt csak a válasz saját magamnak. Egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy egy kalóz miatt ennyire megváltozott volna a gondolkodásmódom. Legszívesebben a falba vertem volna a fejem, hogy kijózanodjam azokból a sötét szemekből és fekete fürtökből. Már attól hevesebben kezd verni a szívem, ha csak emlékszem rá.
Mély lélegzetet vettem a balzsamos éjszakából, amibe vegyült már egy csipet egzotikus fűszer aroma is. Ez természetesen elengedhetetlen velejárója egy déli kikötőváros alapvető természetének. Reméltem, hogy ettől kicsit lenyugszik bennem a tűz, de ettől az aromától csak bódultabb lettem. A kábulatom ellenére egyre jobban kapaszkodtam köpenyembe, és szorosan fogtam magamhoz az apró szelencét, amit még Valeriától kaptam. Nagyon figyelnem kell a macskagyökér-fűre, mert ha csak egy kicsivel is több kerül a szervezetébe az adott személynek, akkor az könnyen és végérvényesen elaltatja. Viszont ha nem adunk eleget a szerből, akkor nem érjük el a kívánt hatást, jelen esetben az eszméletvesztéssel járó elkábítást.
- Hány órára kell odaérnünk a Kék Lagúnába?
- Valójában csak keresünk egy férfit, akiről tudjuk, hogy ide szokott járni az éjszakát átdorbézolni.
- Értem. De te ismered azt az illetőt, ugye?
- Igen, Héctor Ramirez. Már volt az úrhoz szerencsém korábban. – Bizonytalanságomat egyből észrevette, és érdeklődőn nézett rám.
- Értem. Akkor hogy tervezed? – Hangneme elég élesre sikeredett, amiért nem is hibáztattam. Mind őt, mind párját veszélybe sodrom, amit jogosan számon is kér rajtam. – Csak besétálsz, és könnyedén magára vonod rég nem látott szeretőd tekintetét, majd egy óvatlan pillanatban belecsúsztatod az italába a szert, majd megkeresed? – Mélyen a szemembe nézett, és hitetlenkedve folytatta: - Neked teljesen elment az eszed? – Hangosan kifújta a levegőt, és mérgelődve motyogni kezdett valamit, amiből csak annyit értettem, hogy nem is tudom, milyen szerencsém van, hogy az
- Igen, igazad lehet. Valószínű, hogy elment az eszem, de az elmúlt napok után véleményem szerint ezért senki nem hibáztathat – fakadtam ki hirtelen. Képtelen voltam elviselni, hogy a kalózok mellett még Valeriával is hadakoznom kell.
Az út hátralevő része már feszült csendben telt, amíg el nem értük a fogadót. Még jóval a bejárat előtt elbúcsúztunk három testőrünktől, majd egyenesen a bejárat felé vettük az irányt. Teljesen egyértelmű volt, hogy nincs más út, amerre mehetnénk, főleg, ha feltűnést akarunk kelteni. Sean aggódó pillantását még elkaptam, ahogy ők a sarkon figyelték, amint Vallal átléptük az ivó küszöbét.
Nem volt menekülés. Még apám szokta az ilyen helyzetekben említeni egy hadvezértől vett mondását, miszerint „A kocka el van vetve”. Hát legyen, készen állok, bármi is következik. Barátném megeresztett egy bátorító mosolyt, és kacsintott egyet. Igaz, hogy már jártam ebben a lebujban, de annak már legalább másfél éve. Azóta persze a világ összes patkánya megfordulhatott itt, viszont én csak egyetlen egyet kerestem, és nagyon reméltem, hogy ma éjjel meg is találom őt.
A kocsmában már érezni lehetett a töménytelen mennyiségű alkohol és áporodott izzadtság szagát, ahogy az általunk keltett szellő megmozgatja a benti helyiség levegőjét. A hangos zene egy pillanatra abbamaradt, és minden szem ránk szegeződött. Több férfi kéjesen felröhögött, majd egy középtermetű, öregebb úr lépett elő a tömegből, és felénk tartott. Valeria mosolya egyre kiszélesedett, és egy cseppet sem látszott rajta, hogy feszült lenne. Az öregember elé ment, és a nyakába borult.
- Jó estét, apa! Látom, szép bevételed lesz ma este is. – Hát persze! Szakáll nélkül már kicsit nehezebben, de még felismertem a gömbölyded arc vonásait, ami Valét is meghatározta.
- Azt hittem, ma otthon maradsz, és tovább búslakodsz amiatt az akasztófáravaló betyár miatt. – Ölelte át lányát a nagydarab férfi, majd felém fordult, és alaposan megnézett, és állát kezdte dörzsölgetni. – Nocsak, nocsak. Ha nem tévedek, Miss Montgomery, már rég járt mifelénk. Isten hozta!
- Apám, Alynnek egy kis segítségre van szüksége – szólalt meg Val, mire az öreg szeme felcsillant.
- Önnek, kisasszony, bármit, ami csak módomban áll. Megmentette a lányom életét, amikor megtámadták, így örök időre tartozom önnek. És egyébként sem szeretek adósa lenni senkinek sem, még ha ilyen bájos jelenség is, mint kegyed. – Szájához emelte kézfejemet, és halvány csókot lehelt rá, szinte alig érintette. Hát igen, egy lecsúszott úriember már csak így viselkedik. – Nos, miben állhatok szolgálatára, kisasszony?
- Egy férfit keresek, és az értesüléseim szerint nagyon is kedveli ezt a helyet, és éjjelenként többször meg szokott itt fordulni.
- Hogy hívják az illetőt? – kérdezte finoman, hangját lehalkítva.
- Héctor Ramirez.
- Igen, valóban gyakori vendégünk, ha ugyebár a környéken tartózkodik – emelte fel szemöldökét.
- És látta mostanában errefele? – Kérdésem inkább kijelentésnek hangzott, hiszen biztos voltam a válaszában.
- Igen, az elmúlt héten sem hagyott ki egyetlen alkalmat sem.
- Akkor ma is el fog jönni – fordultam barátnőm felé izgatottabban. Most már csak egyetlen dolog zakatolt a fejemben: sikerülni fog, sikerülni fog, sikerülnie kell. Az ajtó ismét kitárult, de én nem foglalkoztam vele. – Feltétlenül beszélnem kell ezzel az úrral. Régi jó ismerősöm, és örülni fog, hogy viszontláthat.
- Rendben, feltétlenül szólni fogok neki. Addig viszont helyezze magát kényelembe, kisasszony. Ott van egy kényelmes hely, ahova leülhet, és feltűnés nélkül láthatja a beérkező személyeket.
Mosolyogva bólintottam. A helyiségben még mindig több szempár figyelt a kelleténél, de már nem zavart annyira. Egyre biztosabb voltam a győzelmemben. Magabiztosan ültem le a nekem szánt asztalhoz, amihez még két szék tartozott. Val még váltott pár szót apjával, majd szó nélkül leült mellém.
- Nos, úgy vélem, eddig a terv szerint haladunk – nézett rám gúnyos mosollyal -, szóval valamilyen őrangyal vigyázhat rád odafentről.
Hangosan felkacagtam, mire már valóban mindenki minket nézett. Nem is baj – gondoltam, hiszen minél többen figyelnek, Héctornak annál könnyebb lesz észrevennie, ha megérkezik végre.
- Mit szólnál, ha kicsit mulatnánk, amíg nem jön a herceged fehér lovon?
- Ah, drágám, a herceg nem létezik, és ezt te is pontosan tudod – feleltem neki fintorogva -, de nem bánom, mit ajánlasz?
- Kezdetnek te, én, egy üveg rum – mosolyodott el -, majd pedig feltüzelhetnénk a hangulatot. Még emlékszem, mennyire szeretsz táncolni. Igaz, nem annyira, mint én, de elég jól bírtad múltkor is.
- Nem annyira, mint te…? – kacagtam fel, noha nem voltam vidám hangulatban. – Rendben, nem bánom, jöhet a rum.
- Helyes, kislány.
A helyiséget kezdtem pásztázni tekintetemmel társainkat keresve. Megnyugodtam, amint balra tőlem, egy távolabbra eső helyen megpillantottam az ismerős arcokat.
A következő pár óra elmosódott, ahogy barátnőmmel az üveg rum társaságában átbeszélgettük az időt. Néhányszor lopva hol az ajtóra, hol pedig védelmezőim közül valamelyik férfire néztem, de minden nyugodtnak tűnt. Kezdtem érezni a rum hatását, de láthatólag nem én voltam az egyetlen.
- Na, ne legyél ennyire kedvtelen! Gyere, táncoljunk egyet, ha már itt vagyunk! – Azzal váratlanul megfogta karomat, és a helyiség közepére rángatott, ahol már többen is részegen dülöngélve ropták. – Hangosan kurjongatott, mire már nem bírtam visszafojtani kacagásom.
Pár perc sem telt el, de már kifulladva vonultunk vissza a helyünkre, ahol már eltűnt az üres üveg, és helyette egy palack bort helyeztek, egy rosét. A szívem a torkomba dobogott, de már nem csak a tánc miatt. Feszülten figyeltem a tömeget, hátha meglátom azt az egyetlen személyt.
- Mi a baj, Alynn? – kérdezte ijedten Val de én csak a fejemet tekergettem.
- Itt van – suttogtam neki, mire elkerekedett a szeme.
- Honnan tudod?
- A bor… tőle van… - válaszoltam izgatottan.
Hirtelen észrevettem, hogy barátnőm valahova a hátam mögé tekint, mintha szellemet látna. Nem volt időm reagálni, mert egy hideg érintés a tarkómon az egész testemet megbizsergette. Megpördültem, és egy szikrázó, mogyoróbarna szempárral találtam szemben magam. Vállig érő, sötétbarna, egyenes haja, a divatnak megfelelően, egy copfba volt fogva.
- Miss Avery Lynn Montgomery, micsoda szerencse, hogy ismét láthatom. – Nyájas mosolya szinte már jobban ingerelte gyomromat, mint a tengert egy mindent elsöprő hurrikán.
- Áh, üdvözlöm, Héctor.
- Először is - emelte fel mutatóujját –, nem te mondod meg, hogy mit csináljak. Másodszor, számotokra sokkal inkább veszélyes, mint nekem, mivel én nem vagyok idegen a környéken, és már egyébként is hozzászoktam, hogy a férfiak többsége úgy néz rám, mint egy darab húsra, aki után csorgathatják a nyálukat. Talán elfelejtetted, hogy az apám vezeti a helyi kocsmák legjobbját? Végül pedig – emelte fel harmadikként gyűrűsujját is – és nem utolsó sorban, az asszonynak az ura mellett a helye.
- Igen, ez igaz, de a férj dolga, hogy vigyázzon a mátkájára. És igenis jogom van beleszólni, hogy mit és miért teszel. A feleségem vagy, és engedelmességgel tartozol nekem!
- Az, hogy a párod vagyok, még nem jelenti azt, hogy úgy bánhatsz velem, mint egy ölebbel.
- Csak biztonságban akarlak tudni. És ezzel befejeztem a vitát.
- Hát akkor akár el is mehettek, mert nem fogok segíteni, sajnálom – vetette oda félvállról Val sértődötten. Majd amikor Baltazar szemébe nézett, arcvonásai meglágyultak. – Kérlek, melletted akarok lenni, értsd meg.
Észrevehetően megváltozott a hangulat a szobában, és a kellemetlen feszültség fokozatosan oldódni kezdett. A veszekedő pár tekintete már korántsem a haragtól izzott, ahogy egymásra néztek. Pár perce még milyen szenvedélyesen veszekedtek, de most csak szeretetet és törődést lehetett kiolvasni a másik arcából.
Bárcsak engem is így óvnának, ahogy ők ketten egymást. Ez a vágy azonban valahogy túl távolinak tűnt, szinte már elérhetetlennek. Valamiért szorítást éreztem a mellkasom tájékán, ahogy ezt a jelenetet figyeltem, és óhatatlanul is Devon arca jelent meg előttem. Erős, védelmező karjai, ahogy átkarolják derekamat, és fénylő tekintete, amint az enyémmel találkozik.
Muszáj volt elkergetnem ezt az ostoba gondolatot a fejemből. Apám halála óta megtanultam, hogy ne ringassam magam hamis illúziókba. Csak egyedül magamra számíthatok, ha valamit el akarok érni az életben. Nagyon jó példa erre ez a jelen eset is. Senki nincsen sem siet segítségemre most, hogy a húgomat bántalmazták, és engem elraboltak. Nekem kell kilábalnom ebből a helyzetből.
Mire felocsúdtam, a turbékoló párunk már egymás karjaiba omolva csókolták egymást sóvárogva, mintha már legalább ezer éve nem látták volna a másikat.
- De ugye tudod, hogy nem úszod meg a büntetést, le kell vágnod a fejedről azt a nagy pamacsot? – folytatta élcelődve Val, mire Baltazar felhorkantott.
- Azt hiszem, esélyem sem lenne, hogy elmeneküljek előled, drágaságom – grimaszolt feleségére, mire ő játékosan belecsípett párja vállába. Raszta hajú társunk élesen felkiáltott, és már senki nem bírta magában tartani a kuncogást.
Terv ide vagy oda, az este legalább biztatóan kezdődött. Ahogy kitekintettem, a megszokottól eltérőn baljóslatot hordozó síri csönd terítette be az éjszakát, és csak remélni tudtam, hogy nem történik semmi bonyodalom a mai és a holnapi nap folyamán.
Amikor Val elvonult, hogy a kért kellékeket előkészítse, végre lehetőségem támadt alaposabban szemügyre venni a kis házat. Hiába múlt el már két év utolsó találkozásunk óta, ez a kis otthon semmit nem vesztett szépségéből. A halvány gyertyafénynél megláthattam, hogy csupán a falak színe változott citromsárgáról kellemesebb barack árnyalatra. Persze attól az ócska széktől a világért sem lenne képes megszabadulni, ami érthető, hiszen családi ereklye. Mindenkinek van egy-egy tárgya a szeretteitől, amit magával hordoz. Valeriánál ez bizony egy nem éppen hétköznapi karfás szék, amit még nagyapja hagyott rá. A praktikus berendezésű házban feltűnően kirítt a kárpitjának élénk bordó színével. Érdekesnek tartottam, hogy barátném kényes ízlése ellenére mégis szívén viseli ennek a viselt bútordarabnak a sorsát.
Amikor Val visszatért, mintha maga a természet költözött volna a szobába. Gyönyörű, méregzöld színbe öltözvejelent meg előttünk, a férfiaknak nem kisebb ámulatára. Az összkép a zöld ruhával, vörös hajával mindenkit lenyűgözött. Mindig is tudtam, hogy Valeria a toilette-jére gondosan ügyel, hiszen a külső megjelenést ő az első számú helyen tartotta egy férfi szívének meghódításához. Ez azonban csak a látszat volt, amivel ő maga is tisztában volt.
Talán pont ezért választotta párjául Baltazárt. Mintha csak északot és délt próbálnám összeilleszteni egymás mellé. A kettejük közti különbség szemmel látható volt, mégis úgy vonzódtak egymáshoz, mint a mágnes.
Társaimnak ideje sem volt felocsúdni ámulatukból, színes bőrű barátom már ott is termett, hogy karjaiba vonja feleségét, és egy forró csókkal köszöntse.
- Ha megengedi asszonyom, bájával rabul ejti szívemet.
Szinte elállt a szavam e kedves bók hallatán. Nem is hittem volna, hogy Baltazárban egy igazi úriember veszett el, aki képes így bánni a szavakkal.
- Köszönöm, uram, felettébb lekötelez – válaszolta illedelmesen Val egy mosoly kíséretében.
Egy köhintés zavarta meg idilljüket.
- Akkor indulhatunk már? – kérdezte Sean türelmetlenül ficánkolva székén.
- Még Alynnek is fel kell öltenie a ruháját. – Pördült egyet maga körül, szoknyáját lengetve, majd felém fordult. – Gyere kedves, hagyjuk itt ezt a bagázst. Kiválasztottam neked egy roppant elegáns darabot, ami illik a ragyogó kék szemedhez.
Egy határozott mozdulattal megfordult, miközben megragadta a kezem, és húzott vissza a szobába magával.
Amikor végre egyedül maradtunk, szinte azonnal nekem támadt kérdéseivel.
- Alynn, mi a jó csudáért vagy te ilyen alakokkal? – Szemében mély aggodalom tűnt fel, ami megbizsergette lelkem legmélyét is. Bármikor szívesen vettem volna, hogy egy ilyen nő legyen a nővérem, mint Valeria: egy kicsit bohókás, néha szórakozott, hóbortos, talpraesett, jószívű, szeretetreméltó kis vörös hajú boszorkány.
Csak ekkor vettem észre, hogy még mindig az én válaszomra vár. Mit is mondhatnék neki? Már eléggé belerángattam őt ebbe a veszélyes küldetésbe, hiszen ha nem toppanok így be hozzá, nem jutott volna tudomására, hogy bármire is készülünk a kalózokkal.
Végül vettem egy mély levegőt, és higgadtan próbáltam felelni.
- Ez egy elég hosszú és kusza történet. – Hatalmas kék szemeivel fegyverként fenyegetve tekintett rám, mire megadóan feltartottam kezem. – De ígérem, amint lesz időnk, elmesélem majd, viszont most erre nem érünk rá.
Amint megláttam az ágyon heverő ruhát, felkaptam, és jelentőségteljesen Valra néztem, hogy segítse rám erőszakolni az anyagot. Látványosan mély dekoltázsa még a legártatlanabb férfi tekintetét is magához vonzza. Az biztos, hogy a mai estén nem rejtem véka alá valódi szándékomat – jegyeztem meg epésen magamban, ahogy végigmértem bordó árnyalatán és sötét csipkéjén, ami épphogy elfedte keblemet.
Nem kellett sok idő, és már teljes díszben pompázva léptünk tátott szájjal bámuló társaink elé.
- Alynn kisasszony, nagyon előnyösen áll ez a ruha kegyeden – mosolyodott el Ben, majd bókolva kalapjával a kezében meghajolt előttem.
- Igazán nagyon… öhm… csinos… - köhintett Sean, mire már nem bírtam tovább, és kifakadtam.
- Uraim, készen állnak? Szeretnék túlesni már a feladatomon, és gondolom önök is szívesebben lennének már a hajón, ha nem tévedek.
Mielőtt még egyetértően helyeselhettek volna, magamra öltöttem a köpenyem, fejemre húztam a csuklyáját, és felszegett fejjel kivonultam a házból. Nem is kellett hátra néznem, kis körömcipő kopogásából tudtam, hogy Val közvetlenül a nyomomban tipeg a macskaköves utcán.
Be kellett vallanom, akármennyire is kétségbeejtővé vált a helyzetem az elmúlt napokban, valaminek igazán örültem: legalább nem kellett kényelmetlen fűzőkkel és bokagyilkos cipellőkkel megküzdenem nap mint nap. Ezalatt a három nap alatt szabadabbnak éreztem magam, mint az elmúlt jó pár hónapban. Bár szívem még mindig összeszorult, ha Danielle-re gondoltam, valahogy egyre inkább úrrá lett rajtam a nyugalom és valami meleg érzés, hogy valaki figyel minket a húgommal, és megóv, ha valami nagy baj lenne. Nem mintha Devon éppen itt lenne mellettem, és vigyázna testi épségemre.
Egy keserű mosoly volt csak a válasz saját magamnak. Egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy egy kalóz miatt ennyire megváltozott volna a gondolkodásmódom. Legszívesebben a falba vertem volna a fejem, hogy kijózanodjam azokból a sötét szemekből és fekete fürtökből. Már attól hevesebben kezd verni a szívem, ha csak emlékszem rá.
Mély lélegzetet vettem a balzsamos éjszakából, amibe vegyült már egy csipet egzotikus fűszer aroma is. Ez természetesen elengedhetetlen velejárója egy déli kikötőváros alapvető természetének. Reméltem, hogy ettől kicsit lenyugszik bennem a tűz, de ettől az aromától csak bódultabb lettem. A kábulatom ellenére egyre jobban kapaszkodtam köpenyembe, és szorosan fogtam magamhoz az apró szelencét, amit még Valeriától kaptam. Nagyon figyelnem kell a macskagyökér-fűre, mert ha csak egy kicsivel is több kerül a szervezetébe az adott személynek, akkor az könnyen és végérvényesen elaltatja. Viszont ha nem adunk eleget a szerből, akkor nem érjük el a kívánt hatást, jelen esetben az eszméletvesztéssel járó elkábítást.
- Hány órára kell odaérnünk a Kék Lagúnába?
- Valójában csak keresünk egy férfit, akiről tudjuk, hogy ide szokott járni az éjszakát átdorbézolni.
- Értem. De te ismered azt az illetőt, ugye?
- Igen, Héctor Ramirez. Már volt az úrhoz szerencsém korábban. – Bizonytalanságomat egyből észrevette, és érdeklődőn nézett rám.
- Értem. Akkor hogy tervezed? – Hangneme elég élesre sikeredett, amiért nem is hibáztattam. Mind őt, mind párját veszélybe sodrom, amit jogosan számon is kér rajtam. – Csak besétálsz, és könnyedén magára vonod rég nem látott szeretőd tekintetét, majd egy óvatlan pillanatban belecsúsztatod az italába a szert, majd megkeresed? – Mélyen a szemembe nézett, és hitetlenkedve folytatta: - Neked teljesen elment az eszed? – Hangosan kifújta a levegőt, és mérgelődve motyogni kezdett valamit, amiből csak annyit értettem, hogy nem is tudom, milyen szerencsém van, hogy az
- Igen, igazad lehet. Valószínű, hogy elment az eszem, de az elmúlt napok után véleményem szerint ezért senki nem hibáztathat – fakadtam ki hirtelen. Képtelen voltam elviselni, hogy a kalózok mellett még Valeriával is hadakoznom kell.
Az út hátralevő része már feszült csendben telt, amíg el nem értük a fogadót. Még jóval a bejárat előtt elbúcsúztunk három testőrünktől, majd egyenesen a bejárat felé vettük az irányt. Teljesen egyértelmű volt, hogy nincs más út, amerre mehetnénk, főleg, ha feltűnést akarunk kelteni. Sean aggódó pillantását még elkaptam, ahogy ők a sarkon figyelték, amint Vallal átléptük az ivó küszöbét.
Nem volt menekülés. Még apám szokta az ilyen helyzetekben említeni egy hadvezértől vett mondását, miszerint „A kocka el van vetve”. Hát legyen, készen állok, bármi is következik. Barátném megeresztett egy bátorító mosolyt, és kacsintott egyet. Igaz, hogy már jártam ebben a lebujban, de annak már legalább másfél éve. Azóta persze a világ összes patkánya megfordulhatott itt, viszont én csak egyetlen egyet kerestem, és nagyon reméltem, hogy ma éjjel meg is találom őt.
A kocsmában már érezni lehetett a töménytelen mennyiségű alkohol és áporodott izzadtság szagát, ahogy az általunk keltett szellő megmozgatja a benti helyiség levegőjét. A hangos zene egy pillanatra abbamaradt, és minden szem ránk szegeződött. Több férfi kéjesen felröhögött, majd egy középtermetű, öregebb úr lépett elő a tömegből, és felénk tartott. Valeria mosolya egyre kiszélesedett, és egy cseppet sem látszott rajta, hogy feszült lenne. Az öregember elé ment, és a nyakába borult.
- Jó estét, apa! Látom, szép bevételed lesz ma este is. – Hát persze! Szakáll nélkül már kicsit nehezebben, de még felismertem a gömbölyded arc vonásait, ami Valét is meghatározta.
- Azt hittem, ma otthon maradsz, és tovább búslakodsz amiatt az akasztófáravaló betyár miatt. – Ölelte át lányát a nagydarab férfi, majd felém fordult, és alaposan megnézett, és állát kezdte dörzsölgetni. – Nocsak, nocsak. Ha nem tévedek, Miss Montgomery, már rég járt mifelénk. Isten hozta!
- Apám, Alynnek egy kis segítségre van szüksége – szólalt meg Val, mire az öreg szeme felcsillant.
- Önnek, kisasszony, bármit, ami csak módomban áll. Megmentette a lányom életét, amikor megtámadták, így örök időre tartozom önnek. És egyébként sem szeretek adósa lenni senkinek sem, még ha ilyen bájos jelenség is, mint kegyed. – Szájához emelte kézfejemet, és halvány csókot lehelt rá, szinte alig érintette. Hát igen, egy lecsúszott úriember már csak így viselkedik. – Nos, miben állhatok szolgálatára, kisasszony?
- Egy férfit keresek, és az értesüléseim szerint nagyon is kedveli ezt a helyet, és éjjelenként többször meg szokott itt fordulni.
- Hogy hívják az illetőt? – kérdezte finoman, hangját lehalkítva.
- Héctor Ramirez.
- Igen, valóban gyakori vendégünk, ha ugyebár a környéken tartózkodik – emelte fel szemöldökét.
- És látta mostanában errefele? – Kérdésem inkább kijelentésnek hangzott, hiszen biztos voltam a válaszában.
- Igen, az elmúlt héten sem hagyott ki egyetlen alkalmat sem.
- Akkor ma is el fog jönni – fordultam barátnőm felé izgatottabban. Most már csak egyetlen dolog zakatolt a fejemben: sikerülni fog, sikerülni fog, sikerülnie kell. Az ajtó ismét kitárult, de én nem foglalkoztam vele. – Feltétlenül beszélnem kell ezzel az úrral. Régi jó ismerősöm, és örülni fog, hogy viszontláthat.
- Rendben, feltétlenül szólni fogok neki. Addig viszont helyezze magát kényelembe, kisasszony. Ott van egy kényelmes hely, ahova leülhet, és feltűnés nélkül láthatja a beérkező személyeket.
Mosolyogva bólintottam. A helyiségben még mindig több szempár figyelt a kelleténél, de már nem zavart annyira. Egyre biztosabb voltam a győzelmemben. Magabiztosan ültem le a nekem szánt asztalhoz, amihez még két szék tartozott. Val még váltott pár szót apjával, majd szó nélkül leült mellém.
- Nos, úgy vélem, eddig a terv szerint haladunk – nézett rám gúnyos mosollyal -, szóval valamilyen őrangyal vigyázhat rád odafentről.
Hangosan felkacagtam, mire már valóban mindenki minket nézett. Nem is baj – gondoltam, hiszen minél többen figyelnek, Héctornak annál könnyebb lesz észrevennie, ha megérkezik végre.
- Mit szólnál, ha kicsit mulatnánk, amíg nem jön a herceged fehér lovon?
- Ah, drágám, a herceg nem létezik, és ezt te is pontosan tudod – feleltem neki fintorogva -, de nem bánom, mit ajánlasz?
- Kezdetnek te, én, egy üveg rum – mosolyodott el -, majd pedig feltüzelhetnénk a hangulatot. Még emlékszem, mennyire szeretsz táncolni. Igaz, nem annyira, mint én, de elég jól bírtad múltkor is.
- Nem annyira, mint te…? – kacagtam fel, noha nem voltam vidám hangulatban. – Rendben, nem bánom, jöhet a rum.
- Helyes, kislány.
A helyiséget kezdtem pásztázni tekintetemmel társainkat keresve. Megnyugodtam, amint balra tőlem, egy távolabbra eső helyen megpillantottam az ismerős arcokat.
A következő pár óra elmosódott, ahogy barátnőmmel az üveg rum társaságában átbeszélgettük az időt. Néhányszor lopva hol az ajtóra, hol pedig védelmezőim közül valamelyik férfire néztem, de minden nyugodtnak tűnt. Kezdtem érezni a rum hatását, de láthatólag nem én voltam az egyetlen.
- Na, ne legyél ennyire kedvtelen! Gyere, táncoljunk egyet, ha már itt vagyunk! – Azzal váratlanul megfogta karomat, és a helyiség közepére rángatott, ahol már többen is részegen dülöngélve ropták. – Hangosan kurjongatott, mire már nem bírtam visszafojtani kacagásom.
Pár perc sem telt el, de már kifulladva vonultunk vissza a helyünkre, ahol már eltűnt az üres üveg, és helyette egy palack bort helyeztek, egy rosét. A szívem a torkomba dobogott, de már nem csak a tánc miatt. Feszülten figyeltem a tömeget, hátha meglátom azt az egyetlen személyt.
- Mi a baj, Alynn? – kérdezte ijedten Val de én csak a fejemet tekergettem.
- Itt van – suttogtam neki, mire elkerekedett a szeme.
- Honnan tudod?
- A bor… tőle van… - válaszoltam izgatottan.
Hirtelen észrevettem, hogy barátnőm valahova a hátam mögé tekint, mintha szellemet látna. Nem volt időm reagálni, mert egy hideg érintés a tarkómon az egész testemet megbizsergette. Megpördültem, és egy szikrázó, mogyoróbarna szempárral találtam szemben magam. Vállig érő, sötétbarna, egyenes haja, a divatnak megfelelően, egy copfba volt fogva.
- Miss Avery Lynn Montgomery, micsoda szerencse, hogy ismét láthatom. – Nyájas mosolya szinte már jobban ingerelte gyomromat, mint a tengert egy mindent elsöprő hurrikán.
- Áh, üdvözlöm, Héctor.
6 megjegyzés:
Szió Akasha!
Nem mondom, irigylem Valt és Alynnt.:D Ők aztán tudnak inni.:D
Szuper rész lett csak megint hol hagytad félbe jaj.:D
Ezzel éred el, hogy legközelebb is itt legyek.:D
Ami egyébként a történet mellett még kifejezetten tetszik, hogy nem pucér pasikkal pakolod tele a történeteid bevezető képét.
Jóból is megárt sok, de látom erre te is rájöttél.:D
Várom a következőt:D
Puszi Katka
Szia Aka!
Ilyen izgi résznél nem ér félbehagyni!!!:D
Mi lesz velem így a következő frisselésig??:D:D
Baltazar most sokat nőtt a szememben. Sokkal jobban szeretem az illemtudó kedves férfiakat:):)
Köszönjük az estimesét most megyek és nézem tovább a HP-t:)
Pussza mindenkinek
Clarity
Szió:D
Nagyon tetszett ez a rész :D
Megnéztem volna Alynnt abban a ruhában:P és persze szívesen részt vettem volna :D
Nagyon hangulatosra sikeredet ez az epizód és emellett egyre szebben írod le a helyeket és helyzeteket :)
Grat :)
Jöhet a következő már holnap is akár :D
Dex
Szia!
Nemrég keveredtem erre és nagyon tetszik a történet! Örülök, hogy folytatod a részedet, mert nagyon jó!! Igazi kalandregény!:) Ahol kell ott szenvedélyes és szerencsére egyáltalán nem csöpögős, és a mellékszereplőket is szépen kidolgozod.
Tényleg nagyon jó! Gratula!!
Várom a folytatást!
ggizi
Szia Akasha!
Hát ez nagyon szuper volt!
Kár, hogy pont itt hagytad abba :( gonosz dolog! :D
Baltazar és Val jelenete nagyon édes volt.
Ha a kalóz kapitány megtudja , hogy milyen dekoltált ruhában volt Alynn, meghogy piált és táncolt is tuti megeszi a féltékenység :D
Nagyon várom a frisst!
pusz
Léna
:D Wow :D Léna, léna, megint mindenben egyetértünk :P
Aka, csodás rész volt, és remélem ezt a gyereket tényleg megeszi majd a féltékenység :P
annyira tetszett, wow :D megvolt az adagom :P
pusza:
Axika
Megjegyzés küldése