12. Fejezet: A baleset
Posted by
Hiába minden erőfeszítés, Ben és Sean is belátta, hogy nem tarthat fel minket. Muszáj volt közelebb kerülnöm hozzájuk, mert a táncoló tömegben könnyen elillanhatnak a szemem elől.
Egyetlen személyre koncentrálódott a figyelmem, mert már csak Alynn felszabadult kacagását hallottam, ahogy a köré gyűlt emberek eltakarták őt tőlem. Még éppen időben gyorsítottam meg a lépteimet ahhoz, hogy lássam a gazembert elesni.
- Úgy tűnik, kicsit többet ivott a kelleténél – kiáltotta Val vihogva a szőke férfifej felé intve.
A nyomorult rongybabaként lógott a két nő karjai között, feje élettelenül hanyatlott mellkasára. Legszívesebben belemarkoltam volna napként világító tincseibe, és a hajánál fogva vonszoltam volna ki az utcára, hogy ott valóban végső álomba szenderülhessen.
- Oh, sebaj, barátném, már itt is van a segítség. – Édes kínzóm hangja visszatérített a valóságba. Amikor egymásra néztünk, szemernyi megbánást sem találtam, szemében szemtelen jókedv bújt meg, és biztatóan rám mosolygott. – A legénységéből két ember majd segíti a hajóra szállítani az eltévelyedett kapitányt.
- Oh, nagyon szívesen. Majd mi vigyázunk rá, hogy ne essen neki baja – ígérte karcos hangon Baltazar, de elég jól ismertem ahhoz, hogy tudjam, ő is eltölt majd ezzel a ficsúrral pár kellemes órát, mielőtt útnak engednénk… feltéve persze, ha valóban útnak engedjük.
Szinte pillanatok alatt felnyaláboltuk a magatehetetlen férfit a földről, és kisiettünk vele az ajtón. Senkinek nem tűnt fel, mit csinálunk, hiszen megszokott látvány volt, ha egy kalóz részegre itta magát a szárazföldön. Sean és Ben már kint vártak minket, mire kiértünk a fogadóból.
Alynn határozottan elénk lépett, és az eszméletlen férfi felé fordult. A féltékenység keserű kínja nem eresztett, noha tudtam, hogy mindennek, amit ez a virágszál tesz, nyomós oka van. Egyre dühösebben néztem, ahogy a kezével végigtapogatja Hector testét, majd benyúl az inge alá.
- Mégis mit keresel ott? Vagy talán vissza akarsz adni az élvezetből valamennyit, amit ez a nyomorult nyújtott neked odabent? – Ismét magam előtt láttam, ahogy egymásra borulva táncolnak, és bármennyire is fájt, nem tudtam abbahagyni a vádaskodást. – Bár, amilyen állapotban van most, a kedvességedből holnapra már úgysem fog emlékezni semmire. – Haragom célba talált, és Alynn tekintetében kiülő döbbenet mindenki számára észrevehető volt.
- Ezt kerestem. – szólalt meg halkan. Hangja már kicsit sem hasonlított annak a kacér teremtésnek a vidám csicsergéséhez, aki nem sokkal ezelőtt még egy rossz hírnevű helyiségben tartózkodott és bárki fejét képes volt elcsábítani. Ridegen a szemembe nézett egy hosszú pillanat erejéig, majd átnyújtotta a bőrfüggőn lógó medált. Amint megérintettem a fémdarabot, azonnal hátrált egy lépést, és nem engedte, hogy kezembe szorítsam apró kis kezét. Nagyot káromkodva raktam el a kulcs utolsó darabját is.
– Amit tettem, azt a magam boldogulásáért tettem – emelte rám büszkén a tekintetét. Csak egy apró sóhaj jelezte fájdalmát. –Innentől kezdve nem tartozom semmiféle elszámolnivalóval vagy tartozással feléd. Tehát … az alku az alku. Az ékszer a tied, én pedig szabad vagyok. – Pillantása a ficsúrra tévedt. – Vele azt csináltok, amit akartok. Ég veletek. Baltazar, Sean, örülök, hogy megismertelek titeket. Ben, soha nem felejtelek el. Barátném, tőled nem búcsúzom, mi még úgyis összefutunk a nagy tengereken.
Némán figyeltem, ahogy sorba megöleli az embereimet, engem kivéve. Nem is hibáztathattam érte, hiszen viselkedésemet az este folyamán mindennek lehetett nevezni, csak úriemberhez méltónak nem. Az én drága bátyám, Caden egészen biztos nyakon vágott volna, ha szem- és fültanúja lett volna, hogy kitörésemnek. Nyilvánvaló, hogy Avery Linn más férfi társaságának jobban örülne, mint az enyémnek. Más valakiének, aki nyájasabb hozzá, és a tenyerén hordozza őt. Másvalakinek, aki nem én vagyok. Üvölteni tudtam volna a gondolatra, hogy bárki is megérintse őt rajtam kívül.
Szeme szikrákat szórt, ahogy még utoljára rám nézett, majd biccentett, és egyenes derékkal hátat fordított a csapatnak.
Nem voltam a magam ura. Egyetlen gondolat lebegett a szemem előtt, hogy nem hagyhatom, hogy csak így elmenjen. A vérem a fülemben lüktetett, és alig kaptam levegőt. A félelem rég elfeledett érzése ismét ráébresztett, hogy nekem is van gyenge pontom, ami történetesen egy személyben testesül meg. Azt viszont jól megtanultam, hogy a gyenge pontokra vigyázni kell. Apám kevés megfogadott tanácsai közül ez volt szinte az egyetlen, amit be is tartottam: vagy rejtsd el magadtól távol, hogy senki ne találhassa meg, vagy tartsd szorosan magad mellett, és védd meg az életed árán is.
A döntésem gondolkozás nélkül hoztam meg.
- Mit csinálsz? Ezt nem teheted! – A hangos női kiáltás alig jutott el a tudatomig, ahogy öklöm a kardom markolatát szorítva meglendült. Gyorsaságomnak hála Val kiáltása sem hagyott volna elég időt Alynnek a reagálásra, így a gyönyörű női test egy halk nyögéssel omlott a karjaimba.
- Miért ütötted le? – A vörös démon fújtatott a dühtől. Valeria láthatóan küszködött, hogy kiszabaduljon ura szorítása alól, hogy nekem rontson.
- Nem rád tartozik, asszony. Nem neked tartozom elszámolnivalóval a tetteimről – morogtam dühösebben, mint akartam, hogy a kétségbeesésem titkoljam
- Szégyentelen! Leütni egy védtelen nőt! Hiszen éppen miattad csábította el ezt a félkegyelműt, és te így bánsz szegény teremtéssel ezek után? Nem érdemled őt meg!
Val kifakadása elindított bennem valamit, amit nem akartam, hogy felszínre kerüljön. Nem hagyhattam, hogy a bűntudat diadalmaskodjon rajtam. Bármennyire is tagadni akartam magam előtt, szükségem volt, és még lesz is erre a kis sötét hajú boszorkára, aki egy villámcsapás erejével toppant be az életembe.
- Hallgattassátok már el!
- Nem érdemled őt meg! – kiáltotta hangosabban Val, miközben vörös bozontja csapzottan szemébe hullt a férjével való viaskodás alatt.
- Kapitány, mi legyen ezzel itt? – Sean grimaszolva belerúgott a még mindig eszméletlen férfi testébe.
- Vigyétek az egyik legközelebbi sikátorba. Nem hiszem, hogy ha felébred, bármire is emlékezne a ma estéből. Egyáltalán azt sem hiszem, hogy gondolkodni fog a következő napokban a fejfájástól.
- Megérdemli az átkozott – morogta félvállról Ben.
Az éjszaka kezdett hűvösebbre fordulni, és a szél is feltámadt. Nem sok időnk maradt a dagály érkezéséig. Felnyaláboltam Alynnt szorosan a karjaimba zárva, és a csónakok felé vettük az irányt, hogy minél előbb kihajózhassunk a szigetről.
Alynn
Fúj a szél… kellemesen ringatózom valahol a vízen… az evezőlapátok folytonos hangja, ahogy valaki meri a habokat egymás után… minden olyan nyugodt… szinte túl szép, hogy igaz legyen… egy ismerős férfihang, ami messzire elhallatszik…
Valami nincs rendben. Kicsoda az a férfi? Miért van hányingerem, és miért szédülök? Hol vagyok most? De a legfőbb kérdés: Ki vagyok én egyáltalán?
Szemhéjam pillanatok alatt felcsapódott, és megpróbáltam nyugodt maradni és megvizsgálni a környezetemet. Teljes sötétség borította be az eget, tehát éjszaka van… A szívem a torkomban dobogott, amikor észrevettem, hogy egy ladik-féle tákolmányban vagyok, és nem egyedül.
- Kapitány, felébredt! – szólt egy ismeretlen hang.
Kik lehetnek ezek a férfiak? Két idegennel vagyok egy csónakban, és ki tudja, merre evickélek. A kiszolgáltatottság gondolata megrémisztett, hiszen azt tehetnek velem, amit csak akarnak.
- Jól vagy, szépségem? – A kellemes basszus a feltűnően jóképű férfitól eredt. Sötét hajával, és szakállával valóban beállhatna rablónak vagy haramiának. Szeme színét nem tudtam rendesen megnézni, de mintha a barnának valamilyen árnyalata lett volna. Ahogy pillantásunk összefonódott a szívem meglódult, és elöntött a forróság. Gondolataim sebesen száguldottak. Legalább vér tódult a fejembe, egyre jobban éreztem magam. Egyetlen mozdulatot sem tettem,egy tapodtat sem csúsztam arrébb a csónak padlóján fekve, mégis úgy zihálok, mintha több mérföldet futottam volna.
- Azt hiszem… igen… egy kicsit szédülök, és fáj a fejem. – Ez a rekedt hang tényleg az enyém? – Ha felülök, talán elmúlik.
- Rendben, de csak szépen lassan.
Próbáltam függőleges helyzetbe hozni a testem, de valahol útközben a kezem lemaradt, és visszazuhantam a hátamra. Már vártam a csónak fenekének keménységét a hátamon, amikor hirtelen egy ismerősnek tetsző erős, puha kéz támasztott meg.
- Kisasszony, szerintem jobban tenné, ha visszafeküdne, amíg el nem érjük a hajót. Elég nagyot kapott a fejére.
Egy szavát sem értettem a hátam mögött ülő szőke hajú idegennek, és biztos voltam benne, hogy nem az értelmi színvonalam a hibás ebben. Egyszerűen miden olyan zavaros, mintha valamerre mentem volna, lett volna egy célom, de most egy szakadék szélén állok, mert elfogyott az út. Visszafordulni pedig nem tudok, mert csak üresség tátong.
Csak egy erőtlen bólintás telt tőlem. Ez volt a legtöbb, amit képes voltam megtenni. Muszáj időt szereznem magamnak, hogy összeszedhessem a gondolataimat. Talán ez a két férfi megmondja nekem, hogy ki is vagyok valójában.
- Elnézést, uraim, de kik maguk? – Jobb minél előbb túl lenni a kínos kérdéseken. – Ismerjük egymást?
Szinte éreztem, ahogy a levegő megtelik feszültséggel, és az idegenek összenéztek.
- Tudom, elég kellemetlen, de nem hiszem, hogy találkoztunk már ezelőtt – folytattam halkan, mert a hosszú csend már kezdett kellemetlenné válni. – Azt mondta, hogy nagyot kaptam a fejemre? Mi történt velem?
- Mire emlékszik, kisasszony? – faggatott tovább a szőke hajú, de én már kezdtem kifogyni a béketűrésemből.
- Semmire. Azt sem tudom, hogy kerültem ide, hogy kik maguk, hogy hol vagyok, és nagyon értékelném, ha kivinnének a partra, mielőtt kárt teszek ebben a teknőben.
- Alynn, ne tréfáljon meg minket! – csattant fel a jóképű, de szeméből mintha rémület tükröződött volna ki. De hirtelen más kötötte le figyelmem, mire eljutott szavaik jelentése hozzám.
- Alynnek hívnak engem? Milyen furcsa név!
A sötét hajú hangosan szitkozódni kezdett, és gyorsított az evezés tempóján.
- Nem egészen ez a neve, kisasszony, inkább csak a beceneve – próbálta nyugodtan, artikulálva elmondani a helyzetet, mint egy kisbabának.
- Lehet, hogy az emlékeimmel történt valami, de azért nem vagyok ostoba, és megértem a dolgokat. Nem kell úgy beszélnie velem, mint egy ötévessel.
Egyetlen személyre koncentrálódott a figyelmem, mert már csak Alynn felszabadult kacagását hallottam, ahogy a köré gyűlt emberek eltakarták őt tőlem. Még éppen időben gyorsítottam meg a lépteimet ahhoz, hogy lássam a gazembert elesni.
- Úgy tűnik, kicsit többet ivott a kelleténél – kiáltotta Val vihogva a szőke férfifej felé intve.
A nyomorult rongybabaként lógott a két nő karjai között, feje élettelenül hanyatlott mellkasára. Legszívesebben belemarkoltam volna napként világító tincseibe, és a hajánál fogva vonszoltam volna ki az utcára, hogy ott valóban végső álomba szenderülhessen.
- Oh, sebaj, barátném, már itt is van a segítség. – Édes kínzóm hangja visszatérített a valóságba. Amikor egymásra néztünk, szemernyi megbánást sem találtam, szemében szemtelen jókedv bújt meg, és biztatóan rám mosolygott. – A legénységéből két ember majd segíti a hajóra szállítani az eltévelyedett kapitányt.
- Oh, nagyon szívesen. Majd mi vigyázunk rá, hogy ne essen neki baja – ígérte karcos hangon Baltazar, de elég jól ismertem ahhoz, hogy tudjam, ő is eltölt majd ezzel a ficsúrral pár kellemes órát, mielőtt útnak engednénk… feltéve persze, ha valóban útnak engedjük.
Szinte pillanatok alatt felnyaláboltuk a magatehetetlen férfit a földről, és kisiettünk vele az ajtón. Senkinek nem tűnt fel, mit csinálunk, hiszen megszokott látvány volt, ha egy kalóz részegre itta magát a szárazföldön. Sean és Ben már kint vártak minket, mire kiértünk a fogadóból.
Alynn határozottan elénk lépett, és az eszméletlen férfi felé fordult. A féltékenység keserű kínja nem eresztett, noha tudtam, hogy mindennek, amit ez a virágszál tesz, nyomós oka van. Egyre dühösebben néztem, ahogy a kezével végigtapogatja Hector testét, majd benyúl az inge alá.
- Mégis mit keresel ott? Vagy talán vissza akarsz adni az élvezetből valamennyit, amit ez a nyomorult nyújtott neked odabent? – Ismét magam előtt láttam, ahogy egymásra borulva táncolnak, és bármennyire is fájt, nem tudtam abbahagyni a vádaskodást. – Bár, amilyen állapotban van most, a kedvességedből holnapra már úgysem fog emlékezni semmire. – Haragom célba talált, és Alynn tekintetében kiülő döbbenet mindenki számára észrevehető volt.
- Ezt kerestem. – szólalt meg halkan. Hangja már kicsit sem hasonlított annak a kacér teremtésnek a vidám csicsergéséhez, aki nem sokkal ezelőtt még egy rossz hírnevű helyiségben tartózkodott és bárki fejét képes volt elcsábítani. Ridegen a szemembe nézett egy hosszú pillanat erejéig, majd átnyújtotta a bőrfüggőn lógó medált. Amint megérintettem a fémdarabot, azonnal hátrált egy lépést, és nem engedte, hogy kezembe szorítsam apró kis kezét. Nagyot káromkodva raktam el a kulcs utolsó darabját is.
– Amit tettem, azt a magam boldogulásáért tettem – emelte rám büszkén a tekintetét. Csak egy apró sóhaj jelezte fájdalmát. –Innentől kezdve nem tartozom semmiféle elszámolnivalóval vagy tartozással feléd. Tehát … az alku az alku. Az ékszer a tied, én pedig szabad vagyok. – Pillantása a ficsúrra tévedt. – Vele azt csináltok, amit akartok. Ég veletek. Baltazar, Sean, örülök, hogy megismertelek titeket. Ben, soha nem felejtelek el. Barátném, tőled nem búcsúzom, mi még úgyis összefutunk a nagy tengereken.
Némán figyeltem, ahogy sorba megöleli az embereimet, engem kivéve. Nem is hibáztathattam érte, hiszen viselkedésemet az este folyamán mindennek lehetett nevezni, csak úriemberhez méltónak nem. Az én drága bátyám, Caden egészen biztos nyakon vágott volna, ha szem- és fültanúja lett volna, hogy kitörésemnek. Nyilvánvaló, hogy Avery Linn más férfi társaságának jobban örülne, mint az enyémnek. Más valakiének, aki nyájasabb hozzá, és a tenyerén hordozza őt. Másvalakinek, aki nem én vagyok. Üvölteni tudtam volna a gondolatra, hogy bárki is megérintse őt rajtam kívül.
Szeme szikrákat szórt, ahogy még utoljára rám nézett, majd biccentett, és egyenes derékkal hátat fordított a csapatnak.
Nem voltam a magam ura. Egyetlen gondolat lebegett a szemem előtt, hogy nem hagyhatom, hogy csak így elmenjen. A vérem a fülemben lüktetett, és alig kaptam levegőt. A félelem rég elfeledett érzése ismét ráébresztett, hogy nekem is van gyenge pontom, ami történetesen egy személyben testesül meg. Azt viszont jól megtanultam, hogy a gyenge pontokra vigyázni kell. Apám kevés megfogadott tanácsai közül ez volt szinte az egyetlen, amit be is tartottam: vagy rejtsd el magadtól távol, hogy senki ne találhassa meg, vagy tartsd szorosan magad mellett, és védd meg az életed árán is.
A döntésem gondolkozás nélkül hoztam meg.
- Mit csinálsz? Ezt nem teheted! – A hangos női kiáltás alig jutott el a tudatomig, ahogy öklöm a kardom markolatát szorítva meglendült. Gyorsaságomnak hála Val kiáltása sem hagyott volna elég időt Alynnek a reagálásra, így a gyönyörű női test egy halk nyögéssel omlott a karjaimba.
- Miért ütötted le? – A vörös démon fújtatott a dühtől. Valeria láthatóan küszködött, hogy kiszabaduljon ura szorítása alól, hogy nekem rontson.
- Nem rád tartozik, asszony. Nem neked tartozom elszámolnivalóval a tetteimről – morogtam dühösebben, mint akartam, hogy a kétségbeesésem titkoljam
- Szégyentelen! Leütni egy védtelen nőt! Hiszen éppen miattad csábította el ezt a félkegyelműt, és te így bánsz szegény teremtéssel ezek után? Nem érdemled őt meg!
Val kifakadása elindított bennem valamit, amit nem akartam, hogy felszínre kerüljön. Nem hagyhattam, hogy a bűntudat diadalmaskodjon rajtam. Bármennyire is tagadni akartam magam előtt, szükségem volt, és még lesz is erre a kis sötét hajú boszorkára, aki egy villámcsapás erejével toppant be az életembe.
- Hallgattassátok már el!
- Nem érdemled őt meg! – kiáltotta hangosabban Val, miközben vörös bozontja csapzottan szemébe hullt a férjével való viaskodás alatt.
- Kapitány, mi legyen ezzel itt? – Sean grimaszolva belerúgott a még mindig eszméletlen férfi testébe.
- Vigyétek az egyik legközelebbi sikátorba. Nem hiszem, hogy ha felébred, bármire is emlékezne a ma estéből. Egyáltalán azt sem hiszem, hogy gondolkodni fog a következő napokban a fejfájástól.
- Megérdemli az átkozott – morogta félvállról Ben.
Az éjszaka kezdett hűvösebbre fordulni, és a szél is feltámadt. Nem sok időnk maradt a dagály érkezéséig. Felnyaláboltam Alynnt szorosan a karjaimba zárva, és a csónakok felé vettük az irányt, hogy minél előbb kihajózhassunk a szigetről.
Alynn
Fúj a szél… kellemesen ringatózom valahol a vízen… az evezőlapátok folytonos hangja, ahogy valaki meri a habokat egymás után… minden olyan nyugodt… szinte túl szép, hogy igaz legyen… egy ismerős férfihang, ami messzire elhallatszik…
Valami nincs rendben. Kicsoda az a férfi? Miért van hányingerem, és miért szédülök? Hol vagyok most? De a legfőbb kérdés: Ki vagyok én egyáltalán?
Szemhéjam pillanatok alatt felcsapódott, és megpróbáltam nyugodt maradni és megvizsgálni a környezetemet. Teljes sötétség borította be az eget, tehát éjszaka van… A szívem a torkomban dobogott, amikor észrevettem, hogy egy ladik-féle tákolmányban vagyok, és nem egyedül.
- Kapitány, felébredt! – szólt egy ismeretlen hang.
Kik lehetnek ezek a férfiak? Két idegennel vagyok egy csónakban, és ki tudja, merre evickélek. A kiszolgáltatottság gondolata megrémisztett, hiszen azt tehetnek velem, amit csak akarnak.
- Jól vagy, szépségem? – A kellemes basszus a feltűnően jóképű férfitól eredt. Sötét hajával, és szakállával valóban beállhatna rablónak vagy haramiának. Szeme színét nem tudtam rendesen megnézni, de mintha a barnának valamilyen árnyalata lett volna. Ahogy pillantásunk összefonódott a szívem meglódult, és elöntött a forróság. Gondolataim sebesen száguldottak. Legalább vér tódult a fejembe, egyre jobban éreztem magam. Egyetlen mozdulatot sem tettem,egy tapodtat sem csúsztam arrébb a csónak padlóján fekve, mégis úgy zihálok, mintha több mérföldet futottam volna.
- Azt hiszem… igen… egy kicsit szédülök, és fáj a fejem. – Ez a rekedt hang tényleg az enyém? – Ha felülök, talán elmúlik.
- Rendben, de csak szépen lassan.
Próbáltam függőleges helyzetbe hozni a testem, de valahol útközben a kezem lemaradt, és visszazuhantam a hátamra. Már vártam a csónak fenekének keménységét a hátamon, amikor hirtelen egy ismerősnek tetsző erős, puha kéz támasztott meg.
- Kisasszony, szerintem jobban tenné, ha visszafeküdne, amíg el nem érjük a hajót. Elég nagyot kapott a fejére.
Egy szavát sem értettem a hátam mögött ülő szőke hajú idegennek, és biztos voltam benne, hogy nem az értelmi színvonalam a hibás ebben. Egyszerűen miden olyan zavaros, mintha valamerre mentem volna, lett volna egy célom, de most egy szakadék szélén állok, mert elfogyott az út. Visszafordulni pedig nem tudok, mert csak üresség tátong.
Csak egy erőtlen bólintás telt tőlem. Ez volt a legtöbb, amit képes voltam megtenni. Muszáj időt szereznem magamnak, hogy összeszedhessem a gondolataimat. Talán ez a két férfi megmondja nekem, hogy ki is vagyok valójában.
- Elnézést, uraim, de kik maguk? – Jobb minél előbb túl lenni a kínos kérdéseken. – Ismerjük egymást?
Szinte éreztem, ahogy a levegő megtelik feszültséggel, és az idegenek összenéztek.
- Tudom, elég kellemetlen, de nem hiszem, hogy találkoztunk már ezelőtt – folytattam halkan, mert a hosszú csend már kezdett kellemetlenné válni. – Azt mondta, hogy nagyot kaptam a fejemre? Mi történt velem?
- Mire emlékszik, kisasszony? – faggatott tovább a szőke hajú, de én már kezdtem kifogyni a béketűrésemből.
- Semmire. Azt sem tudom, hogy kerültem ide, hogy kik maguk, hogy hol vagyok, és nagyon értékelném, ha kivinnének a partra, mielőtt kárt teszek ebben a teknőben.
- Alynn, ne tréfáljon meg minket! – csattant fel a jóképű, de szeméből mintha rémület tükröződött volna ki. De hirtelen más kötötte le figyelmem, mire eljutott szavaik jelentése hozzám.
- Alynnek hívnak engem? Milyen furcsa név!
A sötét hajú hangosan szitkozódni kezdett, és gyorsított az evezés tempóján.
- Nem egészen ez a neve, kisasszony, inkább csak a beceneve – próbálta nyugodtan, artikulálva elmondani a helyzetet, mint egy kisbabának.
- Lehet, hogy az emlékeimmel történt valami, de azért nem vagyok ostoba, és megértem a dolgokat. Nem kell úgy beszélnie velem, mint egy ötévessel.
7 megjegyzés:
basszus de gáz, Alynn elvesztette az emlékeit? jó nagyot kaphatott a kapitánytól.
nagyon kíváncsi vagyok a következő részre, remélem arra nem kell egy hónapot várni.
kicsit rövidnek találtam, olvastam volna még. a hangulata megint nagyon korhoz illő volt.
tetszett!
pusz
Léna
Szia babam!
Udvozlet Spanyolorszagbol!!:)
Elkepeszto, mindig meg tusz lepni. Erre nem szamitottam. Mar nagyon varom a folytatast, remelem hamar erkezik:p
besos
Ayame
Szia!
Egy kicsit csalódott vagyok, hogy ennyi ideje nincs itt semmi hír... Se kiírva, se sehogy. Lehet, hogy ezt a megjegyzést sem olvasod el, felesleges irkálnom, de még reménykedem, hátha... :( (Andi) :((
Nehogy azt hidd ám, hogy feladtuk, jövünk és keressük a frisset, hiába!
Nagyon sajnálnám, ha nem folytatod ):
üdv. Zsuzsa
Szia Akasha, axika vagyko :)) most felnéztem ide is, és látom, sajnos abbahagytad a blog írást ennek a történetnek:( emélem, azért nemsokára látunk majd valamit, már többször is jöttem erre, csak nem találtam a chatet:)
remélem, lesz friss vmikor:)
én is csak reménykedek, hiszen annyira tetszett eddig a történet!
Évi
Drága Ayame, Axika, Andi és a többi olvasóm!
Örömmel jelentem, hogy elég sok idő kihagyásával, de ismét it vagyok, hogy latba vessem magam. Remélem ezek után is velem tartatok, hogy együtt kalandozzunk ismeretlen vizek fele Alynnel és kalózaival.
Puszi
Akasha
Megjegyzés küldése