8. Fejezet: Újra a Zöld Smaragdon
Posted by
Noha a testem fáradt volt már, az agyam lüktetve zakatolt. A hajnal első pírja bevilágította a horizontot, ahogy a két kis ladikkal a Zöld Smaragd felé vettük az irányt. Bár, ahonnan én láttam, nem tűnt valóságosnak; a hatalmas hajó a zöld helyett inkább narancs és rózsaszín árnyalatában pompázott.
A napnak ezen időszaka valahogy mindig nyugtató hatással volt rám. Egy új nap kezdete, és egyben a remény időszaka, hogy rendbe lehessen hozni az elrontott eseményeket. Egész szép kis listám lenne, ha összeírnám, mi mindent kell rendbe hoznom, élén a két nappal ezelőtti viharnál tapasztalt késlekedésemmel, aminek a húgom látta meg a kárát.
- Nocsak, kisasszony! Miért ilyen szótlan? – térített váratlanul magamhoz a kapitány csipkelődős hangja. – Biztos nemsokára itt a világvége, hogy megnémult.
Túl sok gondolat kavargott a fejemben, és nem voltam hajlandó még Guy-jal, vagy Devonnal, vagy akárhogy is hívják ezt a jóképű ördögöt, szócsatát vívni. Csak egyetlen információ tisztázásában segíthetett.
- Szeretném, ha pár kérdésemre őszintén felelne.
- Mire gondol? – nézett rám összeszűkült szemekkel. – Ha így kezdi, a végén még megijedek magától. – Tenyérbemászó mosolyát szívesen letöröltem volna a képéről, de a kíváncsiság jobban hajtott. Komoly arckifejezésem láttán azonban biztos rájött, hogy nem vagyok vicces hangulatban. – Hát rendben, kérdezzen.
- Mi a valódi neve?
- Devon Gaskell – válaszolta határozottan, és én azonnal elhatároztam, hogy mindig így hívom magamban ezentúl: Devon.
- Miért változtatta meg a nevét? – Egy pillanatra abbahagyta az evezést, nyilván nem számított erre a kérdésre.
- Elég annyit tudnia, hogy a bátyámmal, Cadennel volt egy kis nézeteltérésünk. A birtokában volt egy kincsnek, amivel azt hittem, hogy rosszul bánik, így eltulajdonítottam. Csak később derült ki számomra is, hogy tévedtem, és az csak egy drágakőnek álcázott kavics volt. Ekkor viszont már nem tudtam jóvátenni a hibámat.
Mégis igazunk lett Danielle-lel. Egy nő miatt ment tönkre a kapcsolatuk. Ráadásul egy elég hitvány fajtája miatt. Ezek szerint a két Gaskellt rútul becsapták. A velünk történtek után elégedettséget kellett volna éreznem, hogy fogva tartóinknak mégsem volt annyira könnyű életük, de nem tudtam. Ehelyett összeszorult a szívem értük. Szenvedésükre gondolni nem is volt annyira kellemes érzés, mint reméltem. Szerettem volna jobban megismerni a kapitány életének ezt a szakaszát, de nem ez volt a legmegfelelőbb alkalom minderre.
- Nagyon elgondolkozott. Nyilván egy aljas gazembernek tart, amiért ezt tettem a testvéremmel.
- Oh, ez nem újdonság számomra – nevettem fel önfeledten, mire ő felhúzta egyik szemöldökét. Nem akartam kiadni magam azzal, hogy elárulom aggályaimat. - Valójában csak arra lennék kíváncsi, hogy a legénységnek mennyit árult el mindebből?
- Csak Ben, Balthazar és Sean azok, akiket beavattam. Szóval, drága szépségem, ha nem akarja az óceán kellős közepén végezni, jobban teszi, ha erről senkinek nem szól egy szót sem. – Fenyegetése már nem hatott úgy rám, ahogy eddig. Éles nyelvem valamiért nem vágott vissza, mintha óvatosságra intette volna az agyam… vagy a szívem… ki tudja.
- Ígérem, hogy nem fogok. És köszönöm, hogy ennyire bízik bennem.
- Áh, dehogy bízok én magában, csak nem akarom, hogy mindenféléket elhíreszteljen a hajómon. – A szememet forgattam erre a válaszára, és örömmel konstatáltam, hogy huncut mosolya ismét ott bújik meg a szája szegletében.
- Ilyen fivérrel én sem dicsekednék – folytattam gondolatomat kicsit hangosabban, mint szerettem volna, mire Devonból egyszerre kitört a kacagás.
- Nem is sejtem, hogy mondhat ilyet róla – csipkelődött tovább.
- Talán köze van ahhoz, hogy a testvéremet megerőszakolta – jegyeztem meg epésen egyenesen a szeme közé.
- Igaza van, viszont akármennyire is nem szívlelem a saját vérem, azt tudnia kell, hogy nem aljas. Nem mondom, hogy ártatlan, csak hibázott. – Elég őszintének tűnt, de akkor sem bírtam elfogadni, hogy a történtek csak egy egyszerű véletlen következményei.
- De azt elég nagyot. Mellesleg, ha jól vettem ki a szavait, azért tette, mert úgy vélte, hogy a húgomat maga uszította rá. Akárhogyan is nézem, önök, mindketten felelős ezért.
- Valahogy éreztem, hogy ezért is engem fog hibáztatni – mondta száját vonallá préselve, miközben az égboltot kémlelte.
- Hiba, hiba, de melegen ajánlom annak az alaknak, hogy ne merjen többé hozzányúlni – sziszegtem fogaim között. A lapátolás hangja mellett éppen hogy meghallottam egy elfojtott kuncogást.
- Igen, mert finoman szólva egy a gyengédebb nem egyedévé teszi.
- Azt hiszi, hogy nem tenném meg?
- Semmi kétségem afelől, hogy valóban véghez is vinné tervét. Csak azt nem tudom eldönteni, hogy a kisasszony vagy Caden oldalára álljak a harc során, mert egyik fél sem fogja könnyen megadni magát. És bár drága fivérem nagyon erős, azért kegyed is jól megállja a helyét, ügyesség terén. Ha mást nem, majd halálra idegesíti éles nyelvével, amíg ki nem dől.
Nőhöz nem méltóan horkantottam egyet, ahogy saját tréfáján nevetett. Szerencsére nem kellett már sokáig elviselnem otrombaságát, mert lassan elértük a hajót.
- Otthon, édes otthon – szólalt meg a kapitány, ahogy ismét a fedélzetre lépett. Jövetelére nagy jövés-menés támadt, és hirtelen mindenki megjelent sorfalat állva az orrunk előtt, pedig csak pirkadt. – Na, rusnya banda! Még a reggel folyamán elhajózunk erről a hőn szeretett átkozott vidékről egy másik szigetre, úgyhogy mindenki a helyére! – adta ki a parancsot, majd a várakozás nélkül felém fordult. – Miss Montgomery, mivel volt kegyes az egész éjszakát távol tölteni, megjegyzem, hogy mindezt az engedélyem nélkül, ezért feltételezem, hogy eléggé fáradt lehet már. Jól sejtem?
- Igen, ez igaz.
- Nos, rendben, akkor kérem, foglalja el szálláshelyét és pihenjen keveset. Ha kedvező szelünk lesz, akkor holnapra elérjük Manila kikötőjét. Addig is az ágy az öné, kisasszony, és használja ki, mert este már én is csatlakozom. – Izzó tekintete egy beteljesítendő ígéretről árulkodott, amitől az egész testemben bizsergés futott végig.
- Közös ágy? Ne is álmodozzon róla! – fakadtam ki. – Ne merje…! – sikkantottam el magam úrinőhöz nem méltón. Minden gondolat kiröppent a fejemből, ahogy egyre csak közeledett felém, míg a végén alig volt közöttünk pár centiméter.
- Mit ne merjek, kisasszony? Megtorolni, hogy parancsom ellenére szó nélkül elhagyta a hajót?
Válaszolni sem volt alkalmam, ajka lecsapott enyémre, míg karjával szorosan magához húzott. Először megpróbáltam ellenkezni, de mint már korábban is, testem ismét máshogy reagált a férfi érintésére. A nyelve táncra hívta az enyémet, aminek nem bírtam ellenállni. Ujjaival hajamba túrt, miközben tarkómat gyengéden simogatta. Csókjának vad szenvedélye szinte teljesen megrészegített, és egész lényem vágyban égett.
Csak arra lettem figyelmes, hogy valaki halkan a torkát köszörüli.
- Mi az, Sean, nem látod, hogy épp el vagyok foglalva? – morogta Devon.
- Elnézést, kapitány, de szükségünk lenne a pontos irányra, hogy merre induljunk el.
Devon egy pillanatra elgondolkodott, mintha kívülről fújná a térképet, majd előkapta iránytűjét, és határozottan elkiáltotta magát:
- Irány Észak-Északkelet! – Szeme tűzben égett, ahogy várakozóan felém fordult ismét. – Elnézést, Mylady, de ezek az otromba fráterek mindig megzavarnak. Szóval, hol is tartottunk az imént?
Nem adhattam meg neki magam, bármennyire is sajgott az ajkam a csókja iránt. Az elmúlt percben volt időm, hogy magamhoz térjek, így most sikeresen kitértem útjából, és szó nélkül féloldalazva hátrafele haladtam a fedélköz lejárata felé.
Egy elégedett mosollyal nyugtáztam a lépcsőt elérve, hogy hangosan káromkodik, de eszem ágában sem volt megfordulni.
Nyugalomra volt szükségem, hogy végiggondoljam magamban, mi mindenre lesz szükségem a következő pár napban, ha túl akarom élni ezt az egész kalandot, és hogy próbáljam kitörölni az aggodalmat a húgom iránt. Most Devonra és a neki ígért feladatra kellett koncentrálnom.
Ahogy lenéztem a ruhámra, máris tudtam, mi lesz a listám első pontján. Semmi kétség, hogy ha egy tárgyat meg kell szereznem, amihez csábítás szükséges, biztos vagyok benne, hogy a rajtam lévő piszkos vászoning és nadrág nem éppen a legmegfelelőbb öltözet. Tehát díszes kísérettel kénytelen leszek bevonulni a barátném otthonába, majd onnan a Tűzfészek ivóba. Ott megkeresem Héctort, felelevenítem régi kapcsolatunkat, majd elkábítom egy gyógyfűvel, elveszem tőle a medált, és szépen láthatatlanul visszaosonunk a többiekkel a hajóra. Utána pedig szabad az út végre.
Igen. Milyen egyszerűen is hangzik, ugye? Mindenekelőtt azonban fegyverre is szükségem lesz, hogy meg tudjam magam védeni, ha bármi rosszul sülne el. Vissza kell szereznem a késemet, amit a kapitány volt szíves elkobozni már a legelső napon.
Devon kabinjába visszatérve éreztem csak az alvatlan éjszaka hatásait, és szinte ujjongani tudtam volna, amikor megláttam az ágyat. Késlekedés nélkül elfoglaltam, és azonnal mély álomba zuhantam.
Arra tértem magamhoz, hogy akaratlanul is összehúzom a szemem. Egy kósza napsugár pont bevilágított az ablakon egyenesen rám vetítve vakító világosságát. Kábán kicsit arrébb csúsztam az ágyon, hogy az áldott árny ismét körülöleljen.
- Hogy aludt, kisasszony? – Az ismerős basszusra azonnal felültem, és éberebbé váltam. A kapitány az ággyal szemben lévő karosszékben ült engem vizslatva.
- Elég jól, köszönöm érdeklődését… Guy… vagy inkább szólítsam Devonnak innentől? – élcelődtem vele, mert egyáltalán nem tetszett, hogy amíg én kiszolgáltatva itt fekszem, addig ő képes, és fesztelenül járkál a parányi kabinban, esetleg kihasználva a helyzetet. Elsötétülő arckifejezése elárulta, hogy célba találtam.
- Ha jól emlékszem, megkértem, hogy erről ne beszéljen a hajón.
- Csak arra kért, sőt, fenyegetett, hogy ne merjem senkinek sem elárulni a hajón ezt a titkát. Nem is állt ez szándékomban, viszont ezt a kérdést pont az említett utasítása miatt kellene még most tisztáznunk – világítottam rá a tényre, mire tekintetében düh cikázott.
- A Zöld Smaragdon én Guy Ferrars vagyok, és ez így is marad. Értette, Miss Montgomery? – Válaszképpen bólintottam, de ennyi nem volt elegendő a számára. – Higgye el, tudni fogok róla, ha kikotyogja.
Borzongás futott végig rajtam, ahogy felállt a székből, és hatalmas termetével fenyegetően felém tartott. Gyorsan körbepillantottam bármilyen fegyvert segítségül hívva, persze sikertelenül. Az ajtó felé sandítottam menekülőút felé, de Devon megelőzött, és elállta utamat.
- Nyugodjon meg, Alynn, nem fogom bántani – Kezét karba fonta, bár azt nem tudtam eldönteni, hogy csak a megfélemlítés eszközének vélte ezt a gesztust, vagy, hogy megnyugtasson, valóban nem ér hozzám még egy ujjal sem.
- Szerintem önnek és a családjának másfajta elképzelése van a bántalmazásról, mint nekem – vágtam vissza kicsit erősebben, valószínűleg a helyzetből adódó feszültség miatt.
- Akkor máshogy fogalmazok: nem fogok férfiként közeledni kegyedhez, csak ha maga is akarja már… - Hangulata egy szemvillanás alatt megváltozott, és hamiskás mosolya elárulta, hogy csipkelődéssel még messze nem végzett. Hirtelen megállt, mintha elgondolkodna valamin, majd egyszerűen megadta a kegyelemdöfést: – Arra az időpontra pedig nem is kell olyan sokat várni. - Ezt az arcátlan hangnemet már nem voltam hajlandó eltűrni ettől az önző, arrogáns frátertől.
- Maga egoista gazember! Azt megnézheti, hogy valaha is kezdeményezni fogok. – Egy lépést tettem csak felé, de legszívesebben letéptem volna a fejét. A következő állítása viszont csak olaj volt az amúgy is lobogó tűzre.
- Egy szóval sem állítottam, hogy elcsábítani nem próbálom. – A düh vörös démona szállta meg elmém, és hirtelen válaszolni sem bírtam erre az alávaló kijelentésre. – De most nem ezért jöttem ide. A hajó napnyugtára befut a kikötőbe, és arra gondoltam, jobban szeretne nőhöz méltó öltözékben mutatkozni odakint. A ruhája kitisztítva ott hever az asztal előtti széken.
Mire a döbbenetből magamhoz tértem, és visszavágásként a képébe hajítottam volna a széken heverő kelmét, már csak az ajtó csukódására lettem figyelmes.
Kellett pár perc, mire lenyugszom. Ennek a férfinek már szinte a vérében van, hogy az idegeimmel játszik – gondoltam. Úgy fel tud dühíteni, mint eddig senki más, akivel életemben találkoztam. Még a legveszélyesebb ellenségem sem. Valahogy mindig megtalálja a határt, és a mezsgyéjén jár, engem kínozva mindezzel. Csak arra nem számít, hogy egyszer minden cérna elszakad, és onnan nincsen visszaút.
Mire felértem a fedélzetre, éppen napnyugta volt. Az én saját bejáratú testőrgárdám már ott várt rám tetőtől talpig harci díszben, ami jelen esetben náluk a kopott cipőt és az elnyűtt vászonruhát jelentette, persze az elengedhetetlen karddal az oldalukon.
Ben meleg mosolya egy kicsit csitította aggályaimat, míg Sean dacos pillantása és Balthazar fürkésző tekintete inkább óvatosságra intett. Akár így, akár úgy, de ezzel a három emberrel kell véghezvinnem a tervet, és az ő kezükben van az életem.
- Nos, Avery Lynn, készen áll? – szólt a kapitány a hátam mögött. Nem tehettem ellene, de a szívem gyors iramban kezdett vágtázni.
- Szeretném visszakérni a fegyvereimet – hagytam figyelmen kívül kérdését, egyenesen a lényegre térve.
Meglepetésemre Devon a háta mögül előhúzta régi kardomat. Egy apró fejbiccentéssel jeleztem köszönetem.
- És a másik?
- Úgy véltem, hogy akad annál a tőrnél élesebb darab is, így a saját gyűjteményemből adok kegyednek egy darabot. – Azzal átnyújtott a derekára erősített szíjból egy aranymarkolatú fegyvert.
- Gyönyörű munka. – Szemem nem bírt másfele nézni, csak a tárgyat bámultam megbabonázva. Ujjaimmal úgy simítottam végig a pengén, mint Danielle szokott egy gyönyörű könyv borítóján.
- Így igaz, és amilyen csodálatos, annyira veszélyes is – tette hozzá figyelmeztetően a kapitány. A kezében nyugvó tárgyról a szemeibe néztem, ami a lemenő nap fényénél ugyanúgy szikrázott. És még csak nem is sejtette mennyi valóság rejlik mindabban, amit mondott. Mind a kettő gyönyörű és veszélyes is. Elkápráztatásom csak folytatódott, ahogy tekintetem visszatért a fegyverre. – Ha ezt a smaragdot megnyomja a markolaton, két él tör elő, elárulva, hogy mire is használható.
A két penge egymás mellé helyezve úgy nézett ki, mint a Jin és Jang. A nő és a férfi. Összhangban voltak egymással.
- Az egyik penge damaszkuszi acélból készült, míg a másik, az arany egyik különlegesen erős ötvözetéből. Ha a másik oldalon megérinti a zafír kövét, azzal visszaugrik rejtekébe a két penge.
Azzal a kezembe helyezte a tőrt, és mélyen a szemembe nézett.
- Alynn, ne legyen meggondolatlan, és hallgasson a társaira. – Tekintetében komolyság bujkált, ahogy rám nézett, majd a többiekhez fordult. – Melegen ajánlom, hogy egészben térjetek vissza, mert magam foglak darabokra szelni mindannyiótokat.
- Ne aggódjon a legénysége miatt. Már bebizonyítottuk, hogy jól tudunk együtt dolgozni, ugye, fiúk?
- Oh, hát persze… - válaszolták kórusban a férfiak szemforgatva, és sejtettem, hogy csak Ben az, aki valóban így is gondolja.
Devon jelentőségteljes pillantást vetett az embereire, mire halványan bólintottak.
- Ne aggódjon, kapitány, nem lesz semmi probléma, a szavamat adom. – Meglepetésemre Sean volt az, aki felvállalta magára a megnyugtató hős védelmező szerepét. De a következő mozdulatával, ahogy hátat fordított nekünk, és félig motyogva indulásra ösztönzött minket, elrontotta a kellemes képet, amit kezdett kialakítani bennem.
Devon még tovább vizslatva engem nézett kitartóan, mintha csak várna valamire.
Arcvonásaim elkerekedtek, ahogy rájöttem a megoldásra. Megkeményítettem a szívemet, és nem engedtem a csábító gondolatnak. Azt várhatja, hogy önként a karjaiba vetem magam, és mindenféle mézes-mázos női ömlengésekkel árasztom el.
Fejemet felszegve megperdültem, és Sean után mentem az egyre sötétedő part irányába.
A napnak ezen időszaka valahogy mindig nyugtató hatással volt rám. Egy új nap kezdete, és egyben a remény időszaka, hogy rendbe lehessen hozni az elrontott eseményeket. Egész szép kis listám lenne, ha összeírnám, mi mindent kell rendbe hoznom, élén a két nappal ezelőtti viharnál tapasztalt késlekedésemmel, aminek a húgom látta meg a kárát.
- Nocsak, kisasszony! Miért ilyen szótlan? – térített váratlanul magamhoz a kapitány csipkelődős hangja. – Biztos nemsokára itt a világvége, hogy megnémult.
Túl sok gondolat kavargott a fejemben, és nem voltam hajlandó még Guy-jal, vagy Devonnal, vagy akárhogy is hívják ezt a jóképű ördögöt, szócsatát vívni. Csak egyetlen információ tisztázásában segíthetett.
- Szeretném, ha pár kérdésemre őszintén felelne.
- Mire gondol? – nézett rám összeszűkült szemekkel. – Ha így kezdi, a végén még megijedek magától. – Tenyérbemászó mosolyát szívesen letöröltem volna a képéről, de a kíváncsiság jobban hajtott. Komoly arckifejezésem láttán azonban biztos rájött, hogy nem vagyok vicces hangulatban. – Hát rendben, kérdezzen.
- Mi a valódi neve?
- Devon Gaskell – válaszolta határozottan, és én azonnal elhatároztam, hogy mindig így hívom magamban ezentúl: Devon.
- Miért változtatta meg a nevét? – Egy pillanatra abbahagyta az evezést, nyilván nem számított erre a kérdésre.
- Elég annyit tudnia, hogy a bátyámmal, Cadennel volt egy kis nézeteltérésünk. A birtokában volt egy kincsnek, amivel azt hittem, hogy rosszul bánik, így eltulajdonítottam. Csak később derült ki számomra is, hogy tévedtem, és az csak egy drágakőnek álcázott kavics volt. Ekkor viszont már nem tudtam jóvátenni a hibámat.
Mégis igazunk lett Danielle-lel. Egy nő miatt ment tönkre a kapcsolatuk. Ráadásul egy elég hitvány fajtája miatt. Ezek szerint a két Gaskellt rútul becsapták. A velünk történtek után elégedettséget kellett volna éreznem, hogy fogva tartóinknak mégsem volt annyira könnyű életük, de nem tudtam. Ehelyett összeszorult a szívem értük. Szenvedésükre gondolni nem is volt annyira kellemes érzés, mint reméltem. Szerettem volna jobban megismerni a kapitány életének ezt a szakaszát, de nem ez volt a legmegfelelőbb alkalom minderre.
- Nagyon elgondolkozott. Nyilván egy aljas gazembernek tart, amiért ezt tettem a testvéremmel.
- Oh, ez nem újdonság számomra – nevettem fel önfeledten, mire ő felhúzta egyik szemöldökét. Nem akartam kiadni magam azzal, hogy elárulom aggályaimat. - Valójában csak arra lennék kíváncsi, hogy a legénységnek mennyit árult el mindebből?
- Csak Ben, Balthazar és Sean azok, akiket beavattam. Szóval, drága szépségem, ha nem akarja az óceán kellős közepén végezni, jobban teszi, ha erről senkinek nem szól egy szót sem. – Fenyegetése már nem hatott úgy rám, ahogy eddig. Éles nyelvem valamiért nem vágott vissza, mintha óvatosságra intette volna az agyam… vagy a szívem… ki tudja.
- Ígérem, hogy nem fogok. És köszönöm, hogy ennyire bízik bennem.
- Áh, dehogy bízok én magában, csak nem akarom, hogy mindenféléket elhíreszteljen a hajómon. – A szememet forgattam erre a válaszára, és örömmel konstatáltam, hogy huncut mosolya ismét ott bújik meg a szája szegletében.
- Ilyen fivérrel én sem dicsekednék – folytattam gondolatomat kicsit hangosabban, mint szerettem volna, mire Devonból egyszerre kitört a kacagás.
- Nem is sejtem, hogy mondhat ilyet róla – csipkelődött tovább.
- Talán köze van ahhoz, hogy a testvéremet megerőszakolta – jegyeztem meg epésen egyenesen a szeme közé.
- Igaza van, viszont akármennyire is nem szívlelem a saját vérem, azt tudnia kell, hogy nem aljas. Nem mondom, hogy ártatlan, csak hibázott. – Elég őszintének tűnt, de akkor sem bírtam elfogadni, hogy a történtek csak egy egyszerű véletlen következményei.
- De azt elég nagyot. Mellesleg, ha jól vettem ki a szavait, azért tette, mert úgy vélte, hogy a húgomat maga uszította rá. Akárhogyan is nézem, önök, mindketten felelős ezért.
- Valahogy éreztem, hogy ezért is engem fog hibáztatni – mondta száját vonallá préselve, miközben az égboltot kémlelte.
- Hiba, hiba, de melegen ajánlom annak az alaknak, hogy ne merjen többé hozzányúlni – sziszegtem fogaim között. A lapátolás hangja mellett éppen hogy meghallottam egy elfojtott kuncogást.
- Igen, mert finoman szólva egy a gyengédebb nem egyedévé teszi.
- Azt hiszi, hogy nem tenném meg?
- Semmi kétségem afelől, hogy valóban véghez is vinné tervét. Csak azt nem tudom eldönteni, hogy a kisasszony vagy Caden oldalára álljak a harc során, mert egyik fél sem fogja könnyen megadni magát. És bár drága fivérem nagyon erős, azért kegyed is jól megállja a helyét, ügyesség terén. Ha mást nem, majd halálra idegesíti éles nyelvével, amíg ki nem dől.
Nőhöz nem méltóan horkantottam egyet, ahogy saját tréfáján nevetett. Szerencsére nem kellett már sokáig elviselnem otrombaságát, mert lassan elértük a hajót.
- Otthon, édes otthon – szólalt meg a kapitány, ahogy ismét a fedélzetre lépett. Jövetelére nagy jövés-menés támadt, és hirtelen mindenki megjelent sorfalat állva az orrunk előtt, pedig csak pirkadt. – Na, rusnya banda! Még a reggel folyamán elhajózunk erről a hőn szeretett átkozott vidékről egy másik szigetre, úgyhogy mindenki a helyére! – adta ki a parancsot, majd a várakozás nélkül felém fordult. – Miss Montgomery, mivel volt kegyes az egész éjszakát távol tölteni, megjegyzem, hogy mindezt az engedélyem nélkül, ezért feltételezem, hogy eléggé fáradt lehet már. Jól sejtem?
- Igen, ez igaz.
- Nos, rendben, akkor kérem, foglalja el szálláshelyét és pihenjen keveset. Ha kedvező szelünk lesz, akkor holnapra elérjük Manila kikötőjét. Addig is az ágy az öné, kisasszony, és használja ki, mert este már én is csatlakozom. – Izzó tekintete egy beteljesítendő ígéretről árulkodott, amitől az egész testemben bizsergés futott végig.
- Közös ágy? Ne is álmodozzon róla! – fakadtam ki. – Ne merje…! – sikkantottam el magam úrinőhöz nem méltón. Minden gondolat kiröppent a fejemből, ahogy egyre csak közeledett felém, míg a végén alig volt közöttünk pár centiméter.
- Mit ne merjek, kisasszony? Megtorolni, hogy parancsom ellenére szó nélkül elhagyta a hajót?
Válaszolni sem volt alkalmam, ajka lecsapott enyémre, míg karjával szorosan magához húzott. Először megpróbáltam ellenkezni, de mint már korábban is, testem ismét máshogy reagált a férfi érintésére. A nyelve táncra hívta az enyémet, aminek nem bírtam ellenállni. Ujjaival hajamba túrt, miközben tarkómat gyengéden simogatta. Csókjának vad szenvedélye szinte teljesen megrészegített, és egész lényem vágyban égett.
Csak arra lettem figyelmes, hogy valaki halkan a torkát köszörüli.
- Mi az, Sean, nem látod, hogy épp el vagyok foglalva? – morogta Devon.
- Elnézést, kapitány, de szükségünk lenne a pontos irányra, hogy merre induljunk el.
Devon egy pillanatra elgondolkodott, mintha kívülről fújná a térképet, majd előkapta iránytűjét, és határozottan elkiáltotta magát:
- Irány Észak-Északkelet! – Szeme tűzben égett, ahogy várakozóan felém fordult ismét. – Elnézést, Mylady, de ezek az otromba fráterek mindig megzavarnak. Szóval, hol is tartottunk az imént?
Nem adhattam meg neki magam, bármennyire is sajgott az ajkam a csókja iránt. Az elmúlt percben volt időm, hogy magamhoz térjek, így most sikeresen kitértem útjából, és szó nélkül féloldalazva hátrafele haladtam a fedélköz lejárata felé.
Egy elégedett mosollyal nyugtáztam a lépcsőt elérve, hogy hangosan káromkodik, de eszem ágában sem volt megfordulni.
Nyugalomra volt szükségem, hogy végiggondoljam magamban, mi mindenre lesz szükségem a következő pár napban, ha túl akarom élni ezt az egész kalandot, és hogy próbáljam kitörölni az aggodalmat a húgom iránt. Most Devonra és a neki ígért feladatra kellett koncentrálnom.
Ahogy lenéztem a ruhámra, máris tudtam, mi lesz a listám első pontján. Semmi kétség, hogy ha egy tárgyat meg kell szereznem, amihez csábítás szükséges, biztos vagyok benne, hogy a rajtam lévő piszkos vászoning és nadrág nem éppen a legmegfelelőbb öltözet. Tehát díszes kísérettel kénytelen leszek bevonulni a barátném otthonába, majd onnan a Tűzfészek ivóba. Ott megkeresem Héctort, felelevenítem régi kapcsolatunkat, majd elkábítom egy gyógyfűvel, elveszem tőle a medált, és szépen láthatatlanul visszaosonunk a többiekkel a hajóra. Utána pedig szabad az út végre.
Igen. Milyen egyszerűen is hangzik, ugye? Mindenekelőtt azonban fegyverre is szükségem lesz, hogy meg tudjam magam védeni, ha bármi rosszul sülne el. Vissza kell szereznem a késemet, amit a kapitány volt szíves elkobozni már a legelső napon.
Devon kabinjába visszatérve éreztem csak az alvatlan éjszaka hatásait, és szinte ujjongani tudtam volna, amikor megláttam az ágyat. Késlekedés nélkül elfoglaltam, és azonnal mély álomba zuhantam.
Arra tértem magamhoz, hogy akaratlanul is összehúzom a szemem. Egy kósza napsugár pont bevilágított az ablakon egyenesen rám vetítve vakító világosságát. Kábán kicsit arrébb csúsztam az ágyon, hogy az áldott árny ismét körülöleljen.
- Hogy aludt, kisasszony? – Az ismerős basszusra azonnal felültem, és éberebbé váltam. A kapitány az ággyal szemben lévő karosszékben ült engem vizslatva.
- Elég jól, köszönöm érdeklődését… Guy… vagy inkább szólítsam Devonnak innentől? – élcelődtem vele, mert egyáltalán nem tetszett, hogy amíg én kiszolgáltatva itt fekszem, addig ő képes, és fesztelenül járkál a parányi kabinban, esetleg kihasználva a helyzetet. Elsötétülő arckifejezése elárulta, hogy célba találtam.
- Ha jól emlékszem, megkértem, hogy erről ne beszéljen a hajón.
- Csak arra kért, sőt, fenyegetett, hogy ne merjem senkinek sem elárulni a hajón ezt a titkát. Nem is állt ez szándékomban, viszont ezt a kérdést pont az említett utasítása miatt kellene még most tisztáznunk – világítottam rá a tényre, mire tekintetében düh cikázott.
- A Zöld Smaragdon én Guy Ferrars vagyok, és ez így is marad. Értette, Miss Montgomery? – Válaszképpen bólintottam, de ennyi nem volt elegendő a számára. – Higgye el, tudni fogok róla, ha kikotyogja.
Borzongás futott végig rajtam, ahogy felállt a székből, és hatalmas termetével fenyegetően felém tartott. Gyorsan körbepillantottam bármilyen fegyvert segítségül hívva, persze sikertelenül. Az ajtó felé sandítottam menekülőút felé, de Devon megelőzött, és elállta utamat.
- Nyugodjon meg, Alynn, nem fogom bántani – Kezét karba fonta, bár azt nem tudtam eldönteni, hogy csak a megfélemlítés eszközének vélte ezt a gesztust, vagy, hogy megnyugtasson, valóban nem ér hozzám még egy ujjal sem.
- Szerintem önnek és a családjának másfajta elképzelése van a bántalmazásról, mint nekem – vágtam vissza kicsit erősebben, valószínűleg a helyzetből adódó feszültség miatt.
- Akkor máshogy fogalmazok: nem fogok férfiként közeledni kegyedhez, csak ha maga is akarja már… - Hangulata egy szemvillanás alatt megváltozott, és hamiskás mosolya elárulta, hogy csipkelődéssel még messze nem végzett. Hirtelen megállt, mintha elgondolkodna valamin, majd egyszerűen megadta a kegyelemdöfést: – Arra az időpontra pedig nem is kell olyan sokat várni. - Ezt az arcátlan hangnemet már nem voltam hajlandó eltűrni ettől az önző, arrogáns frátertől.
- Maga egoista gazember! Azt megnézheti, hogy valaha is kezdeményezni fogok. – Egy lépést tettem csak felé, de legszívesebben letéptem volna a fejét. A következő állítása viszont csak olaj volt az amúgy is lobogó tűzre.
- Egy szóval sem állítottam, hogy elcsábítani nem próbálom. – A düh vörös démona szállta meg elmém, és hirtelen válaszolni sem bírtam erre az alávaló kijelentésre. – De most nem ezért jöttem ide. A hajó napnyugtára befut a kikötőbe, és arra gondoltam, jobban szeretne nőhöz méltó öltözékben mutatkozni odakint. A ruhája kitisztítva ott hever az asztal előtti széken.
Mire a döbbenetből magamhoz tértem, és visszavágásként a képébe hajítottam volna a széken heverő kelmét, már csak az ajtó csukódására lettem figyelmes.
Kellett pár perc, mire lenyugszom. Ennek a férfinek már szinte a vérében van, hogy az idegeimmel játszik – gondoltam. Úgy fel tud dühíteni, mint eddig senki más, akivel életemben találkoztam. Még a legveszélyesebb ellenségem sem. Valahogy mindig megtalálja a határt, és a mezsgyéjén jár, engem kínozva mindezzel. Csak arra nem számít, hogy egyszer minden cérna elszakad, és onnan nincsen visszaút.
Mire felértem a fedélzetre, éppen napnyugta volt. Az én saját bejáratú testőrgárdám már ott várt rám tetőtől talpig harci díszben, ami jelen esetben náluk a kopott cipőt és az elnyűtt vászonruhát jelentette, persze az elengedhetetlen karddal az oldalukon.
Ben meleg mosolya egy kicsit csitította aggályaimat, míg Sean dacos pillantása és Balthazar fürkésző tekintete inkább óvatosságra intett. Akár így, akár úgy, de ezzel a három emberrel kell véghezvinnem a tervet, és az ő kezükben van az életem.
- Nos, Avery Lynn, készen áll? – szólt a kapitány a hátam mögött. Nem tehettem ellene, de a szívem gyors iramban kezdett vágtázni.
- Szeretném visszakérni a fegyvereimet – hagytam figyelmen kívül kérdését, egyenesen a lényegre térve.
Meglepetésemre Devon a háta mögül előhúzta régi kardomat. Egy apró fejbiccentéssel jeleztem köszönetem.
- És a másik?
- Úgy véltem, hogy akad annál a tőrnél élesebb darab is, így a saját gyűjteményemből adok kegyednek egy darabot. – Azzal átnyújtott a derekára erősített szíjból egy aranymarkolatú fegyvert.
- Gyönyörű munka. – Szemem nem bírt másfele nézni, csak a tárgyat bámultam megbabonázva. Ujjaimmal úgy simítottam végig a pengén, mint Danielle szokott egy gyönyörű könyv borítóján.
- Így igaz, és amilyen csodálatos, annyira veszélyes is – tette hozzá figyelmeztetően a kapitány. A kezében nyugvó tárgyról a szemeibe néztem, ami a lemenő nap fényénél ugyanúgy szikrázott. És még csak nem is sejtette mennyi valóság rejlik mindabban, amit mondott. Mind a kettő gyönyörű és veszélyes is. Elkápráztatásom csak folytatódott, ahogy tekintetem visszatért a fegyverre. – Ha ezt a smaragdot megnyomja a markolaton, két él tör elő, elárulva, hogy mire is használható.
A két penge egymás mellé helyezve úgy nézett ki, mint a Jin és Jang. A nő és a férfi. Összhangban voltak egymással.
- Az egyik penge damaszkuszi acélból készült, míg a másik, az arany egyik különlegesen erős ötvözetéből. Ha a másik oldalon megérinti a zafír kövét, azzal visszaugrik rejtekébe a két penge.
Azzal a kezembe helyezte a tőrt, és mélyen a szemembe nézett.
- Alynn, ne legyen meggondolatlan, és hallgasson a társaira. – Tekintetében komolyság bujkált, ahogy rám nézett, majd a többiekhez fordult. – Melegen ajánlom, hogy egészben térjetek vissza, mert magam foglak darabokra szelni mindannyiótokat.
- Ne aggódjon a legénysége miatt. Már bebizonyítottuk, hogy jól tudunk együtt dolgozni, ugye, fiúk?
- Oh, hát persze… - válaszolták kórusban a férfiak szemforgatva, és sejtettem, hogy csak Ben az, aki valóban így is gondolja.
Devon jelentőségteljes pillantást vetett az embereire, mire halványan bólintottak.
- Ne aggódjon, kapitány, nem lesz semmi probléma, a szavamat adom. – Meglepetésemre Sean volt az, aki felvállalta magára a megnyugtató hős védelmező szerepét. De a következő mozdulatával, ahogy hátat fordított nekünk, és félig motyogva indulásra ösztönzött minket, elrontotta a kellemes képet, amit kezdett kialakítani bennem.
Devon még tovább vizslatva engem nézett kitartóan, mintha csak várna valamire.
Arcvonásaim elkerekedtek, ahogy rájöttem a megoldásra. Megkeményítettem a szívemet, és nem engedtem a csábító gondolatnak. Azt várhatja, hogy önként a karjaiba vetem magam, és mindenféle mézes-mázos női ömlengésekkel árasztom el.
Fejemet felszegve megperdültem, és Sean után mentem az egyre sötétedő part irányába.
9 megjegyzés:
Szió Akasha!
Ahogy eddig mindet, ezt a részt is imádtam:D Nagyon jó lett:D
Egyáltalán nem lett rövid, szerintem pont az ilyen hosszúságú frissek a jók.
Nem kell mindent egy frissben kiteríteni, különben nincs miért várni a következőt:D
Lehet már tudni a következő adagunkat mikor kapjuk?
Puszi Katka
Szia :D
"– Na, rusnya banda!" Nagyon jó :D
Nagyon kalózos :D
Jókat nevettem :) Meg amikor Sean a torkát köszörülte :D
Kíváncsi vok most mi következik. Gondolom számíthatunk majd egy "kis" harcra a parton :P
Várjuk a kövit :)
Dex
Szia Aka! :)
Tenger, szubtrópusok, hajók és kalózok... Wow! Mi kell még?
Egy csodás markolatú tőr! Igen!
Azért titokban remélem, hogy Alynn is megolvad egyszer ennek a barna szemű pasinak a vágyakozó pillantásától. :)
Pusza, ghost
Szia Akasha!
Infó óra közepén vörös áfonya lett belőlem a csók jelenetnél pedig nem vagyok szemérmes kislány:$
Várom a közös tesós részeket nagyon. Azok olyan szépek és meghatóak. Én is imádom a nővérkémet mindennél jobban:)
Nagyon tetszett ez a rész is és alig várom a következő frissed.
Puszi Clarity
Pergős lett ez a rész (is), nagyon élveztem!
Üdv
Norema
Szia Akasha!
Megérte várni erre a részre,fantasztikus lett, mint a többi!
Nagyon bírom ezt az adok-kapok játszmát Alynn és Devon között!
Jöhet a következő rész ;) :D !!!
Pusz:kryszi
Csodálatos rész lett akasha,
egyszerűen imádtam,
de azért itt abbahagyni:P
gonosz vagy,
de azért szeretünk:)
csodás volt,
élveztem,
ezaz, amire vártam:P
remélem,hamarosan jön a friss,
puszi:
Axi
Katka!
Próbálok ennyit hozni, de lehet, hogy nem mindig sikerül :) De örülök, hogy a mennyiség megüti a mércét :D
Ne aggódj, lesznek még titkok :D
A következő frisst még nem tudom, mikor rakom fel :)
Puszi
Dexem!
Ha tovább olvasol, minden ki fog derülni. ;)
Várlak vissza legközelebb is :D
Puszmaaaaa
Ghost!
Hidd el, már nem is kell olyan sokat várni, és talán Alynn is beadja a derekát :D
Clarity!
Hát, igen. Az ilyen történeteket nem is iskolában kell ám olvasni :P :D Bár ki tudja, ha ül melletted egy helyes fiú, a csók részt élőben is gyakorolhatod :D :P
Puszi, és várlak a következő résznél is :)
Norema és Kriszy!
Örülök, hogy tetszett ez a adag is :) Nemsokára (kb egy hét) és jön a következő :D
Puszi :D
Axika!
Soha nem mondtam, hogy jó kislány vagyok :D :P Bár már többen mondták rám, hogy gonosz vagyok, szóval meg sem lepődöm :D
Köszönöm, drága, és örülök, hogy itt voltál :)
Minden kedves komizónak nagyon köszönöm a pár sort, amit leírt nekem, tényleg jólesett tőletek :)
Puszillak titeket :D
szia!
Örülök, hogy megérkezett a friss! nagyon tetszett, a legjobban az eleje és a vége, amikor a hajóban ülnek és beszélgetnek az nagyon bensőséges volt, a végeviszont nagyon Alyn-nes volt.
nagyon várom az új részt
pzusz
Léna
Megjegyzés küldése