Testvérlelkek

benina

"a szenvedély

megtetszeni egy pillanat.

apró szikra pattan,

őrült szenvedély hálójában

saját érzékeid tartanak gúzsban.

megkívánni egy sugallat.

mint méz édes csábítása dobol az illata gondolatban,

és szende parázsból lángoló vihart kavar.

vágyakozni kínzó és fájdalmas eufória

a tűz felemészt, örvényként magával ragad.

az érintés sürgetése egy sóhajtással

nevedet kiáltva az éjbe

testedbe kapaszkodva szüntelen

gyehennában fulladozva

elpilledek a karjaidba."

Fogvacogva másztam be a takarók közé. Természetesen nem mertem kockáztatni a férfi haragját, így egy szörnyen hosszúra nyúlt perc után engedelmeskedtem a parancsának. Szánalmas vagy! – korholtam magam gondolatban, és állig magamra húztam az egyik takarót.

Az ágy legtávolabbi pontján helyezkedtem el félig ülve, félig fekve, és egészen apróra próbáltam összehúzni magam. Lord Caden mindössze a csizmáját rúgta le a lábáról, majd elfújta a gyertyát, és végigvetette magát mellettem az ágyon. Biztos voltam benne, hogy egy szobor sem lehetne nálam dermedtebb, olyan feszesen tartottam tőle távol magam.

– Aludjon, Danielle! – utasított a férfi, mire összerezzentem. – Majd reggel mindent megbeszélünk.

Mennyire lehetetlen helyzet. Micsoda képtelenség! Egy idegennel egy ágyban tölteni az éjszakát lenge öltözékben. Azt hiszem, ez még a szabad természetű Alynnek is kimerítette volna az erkölcstelen fogalmát. Bíztam a viszontlátásban, hogy elmesélhessem neki ezeket az őrült kalandokat. Mrs. Doots egyenesen agyonverne, ha meglátna ebben a pillanatban. Próbáltam a veréseire gondolni, így kevésbé bántott a gondolat, hogy egy hasadékban tölti az éjszakát.

Tovább dideregtem, vacogtam. Éreztem, ahogy a hideg dermesztő ölelése bezárul körülöttem. Mrs. Doots váratlanul ott termett a semmiből. Kiabált és ordítozott, hogy miért nem vittem neki meleg, száraz ruhát, és segítséget. A lehetetlennél is jobban összehúztam magam, de ő elkapta a jobb lábamat, és jeges vízbe mártotta büntetésből.

Fájdalmamban felsikoltottam, de ő nem törődött vele. Inkább hangosan felnevetett, mert tetszett neki a szenvedésem. A bokám eszelősen sajgott, mintha ezernyi tűvel szurkálnák. Éreztem a csontomat, éles jégdarab volt csupán, mely minden mozdulatomra egy újabb ideget vágott ketté.

Mrs. Doots hirtelen fölém hajolt, megragadta a karomat, és olyan erővel rázott meg, hogy a fogaim ezúttal nem a hidegtől koccantak össze.

– Danielle, ébredjen! – Nem Mrs. Doots hangja volt. Erőteljes férfihang volt, mely bosszúsan csengett a hirtelen beállt csöndben.

Rémülten tágra nyitottam a szemeimet. Mrs. Doots eltűnt. Ott sem volt. Nem otthon voltam, hanem a kunyhóban a mindig haragos lorddal, aki ebben a pillanatban is villámló barna szemekkel nézett le rám.

Zihálva kapkodtam levegő után, ahogy rájöttem, elszundítottam, a lorddal pedig egy ágyban fekszünk, és ő erősen markolja a karomat. Fölém hajolt, az arca vészesen közel került az enyémhez, ahogy a félhomályban lenézett rám.

– Mi az ördög baja van? – vont kérdőre bosszankodva, de továbbra sem eresztett el.

A kezeimet a mellkasára helyeztem, és próbáltam eltolni magamtól. Zavarba ejtő volt a közelsége.

– Eresszen már el! Ez fáj! – szóltam rá bizonytalanul, mire a szorítás enyhült, de továbbra is szorosan tartott. A testünket csupán a takaró választotta el egymástól, és hálát adtam a sötétségért, mely eltakarta az arcomba toluló vért.

– Rosszat álmodott? – tudakolózott tovább a férfi.

– Mi köze hozzá? – csattantam fel ingerülten.

– Nagyon is sok, mivel ez az én házam az én szigetemen, és maga az én álmomat zavarta meg a kiabálásával! – Bár nem lehettem benne biztos, mivel az arcát nem láttam tisztán, mégis úgy tűnt, mintha mulatna rajtam. De azért kötötte az ebet a karóhoz. – Tehát? Rossz álom?

Felsóhajtottam. Tudtam, hogy igaza van, és hálásnak kell lennem, amiért nem a viharban vagyok kénytelen tölteni az éjszakát. Meg aztán arra semmiképpen nem vágytam, hogy ráébredjen, mennyire illetlenül közel fekszik hozzám.

– Igen, mert nagyon fáj a lábam. – Már megint magyarázkodtam. Nem akartam mentegetni magam a lord előtt, mégis úgy intézte, hogy állandóan így alakuljon a helyzet.

– Megsérült? – kérdezte, és hátrébb húzódott.

Fellélegeztem, de a következő pillanatban elakadt a lélegzetem, mert a lord lerántotta rólam a takarót. Ijedten fogtam össze a mellkasomon az inget, és próbáltam eltakarni csupasz lábaimat... Mindhiába. A lord megunta, hogy igyekszem magamon tartani a takarót, ezért megragadta, és egy íves mozdulattal a földre hajította.

– Kérem... Erre semmi szükség... – siránkoztam, és mindkét lábamat felhúztam magamhoz.

A férfi kérdőn nézett rám, majd a sötétben is tisztán látszott, ahogy gúnyosan elmosolyodik, fehér fogai szinte világítottak. Aztán hirtelen felpattant, a mozgása ruganyos volt, és könnyed, pedig hatalmasnak tűnt a számomra. Azt hinné az ember, hogy ekkora izmokat mozgatni nem olyan könnyű, és belassítja kicsit, de a lord láthatóan könnyedebben mozgott, mint sok nála vékonyabb férfi.

A kandallóban már csak parázslott a tűz. Lord Gaskell odalépett, gyújtóst dobott rá, majd még két nagyobb hasábot. Mire visszatért, a tűz fellángolt, én pedig élvezettel húzódtam közelebb az ágy széléhez. Megint dideregtem, jó lett volna a takaró melegébe bújni, de féltem, hogy felbosszantom a lordot az arcátlanságommal.

Összefontam a karjaimat, és gyanakodva figyeltem, mit csinál. Az ágy melletti szekrényben kotorászott, nem mertem javasolni, hogy esetleg gyertyát gyújthatna, így elkerülve a vakoskodást. Hátrasimítottam a hajamat, és a lábaimat magam alá húzva vékony ingemmel takartam be magam. Bár rövid volt, de elég széles, így kényelmesen elfértem benne.

– Mutassa a lábát! – utasított a férfi nyersen.

Próbáltam leplezni a rémületem, de a karjaim elárultak, ahogy önkéntelenül átkarolták felhúzott lábaimat. Nem tudtam, mit mondani. Biztos voltam benne, hogy semmi jó nem sül ki abból, ha engedem, hogy megérintsen. Üss és fuss! Ez volt Alynn egyik jelszava, ha goromba fiatalemberek kezei közé keveredtünk. Azzal azonban még én is tisztában voltam, hogy a lord nem holmi közönséges ficsúr, aki elől csak úgy el tudnék futni.

– Ne idegeskedjen már annyit! Csak be akarom kenni ezzel. – Felemelte a kezét, és a tűz haragosan lobogó lángjai megvilágították hosszú ujjai között az apró tégelyt. Kétkedő pillantásomra magyarázatot fűzött hozzá. – Egy kedves barátom hozta Keletről, ahol köztudottan nagyon jók a gyógyításban.

Tétován összeszorítottam az ajkaimat. Egyrészt, hogy ne vágjak vissza semmiféle csípős megjegyzést, amit az elhangzása után azonnal megbánnék, másrészt pedig, hogy ne visszhangozzanak a fogaim hangos koccanásai a türelmetlen csendben.

– Én is be tudom kenni – jelentettem ki, de legnagyobb bosszúságomra a hangom nem tükrözött elegendő határozottságot.

– Ne legyen nevetséges! – vágta rá a lord, és felém nyúlt.

Idegesen sikkantottam, amikor megéreztem hosszú, erős ujjait, ahogy a lábszáramra kulcsolódnak. Hiába ellenkeztem, könnyedén magához húzta, és végigsimított a bokámon. Az érintésére ismeretlen borzongás futott végig a gerincemen, ujjai pedig ijesztően égették a bőrömet.

– Kutya baja! – A hangja vádlón csengett, és kérdőn nézett rám. Zavaromban ismét fülig vörösödtem. Rá volt írva az arcára, hogy nem hisz nekem.

– Nem az a lábam fáj, de maga nem engedte, hogy elmondjam...

Meg sem várta, hogy befejezzem, máris nyúlt a másik lábamért. Ezúttal a bokámat ragadta meg. Biztos volt benne, hogy hazudok, fel sem merült benne, hogy valóban fájhat bármelyik testrészem.

Azonban ahogy hozzáért a lábfejemhez, szinte azonnal el is engedte, mert a torkomból fájdalmas sikoly szakadt fel. Mintha jeges tömb lett volna a bőröm alatt, és a lábam helyén egy hatalmas sziklát éreztem.

– Elnézést – mormolta a lord, a megbánás legkisebb jele nélkül. – Ha nem ellenkezne, könnyebben boldogulnék!

– Ha engedné, hogy én dörzsöljem be a balzsamját... – kezdtem, de ismét a szavamba vágott.

– Ez az én balzsamom, az én ágyam, és magán az én ingem van. Amennyiben szeretné, hogy továbbra is magán maradjon, azt ajánlom ne ficeregjen!

Nem volt választásom. Túlságosan fáradt, és rémült voltam a további vitához. Felültem, és engedtem, hogy magához húzza a lábamat. Csak ekkor vettem észre, hogy enyhén be van dagadva, de szerencsére nem volt olyan vészes, mint amilyennek éreztem. Egy éjszakányi pihenés és máris lelohad a duzzanat.

Lord Gaskell magabiztos mozdulattal a térdére fektette a lábamat, és míg egyik kezében tartotta a tégelyt, a másikkal merített belőle. Hosszú, erős ujjaival elkezdte bedörzsölni a fájdalmasan megduzzadt területet. Az orromat erős menta és eukaliptusz illat csapta meg.

Először felszisszentem, de ahogy a szer hatni kezdett, a lord ujjai nyomán veszedelmes ernyedtség lett úrrá rajtam. A szívem egyre hevesebben vert, és koncentrálnom kellett, hogy egyenletesen szedjem a levegőt. Teljesen ellazultam, és átengedtem magam az érzésnek.

A masszírozás abbamaradt, de továbbra is éreztem a lord érintését. Felnéztem, és elakadt a lélegzetem attól, amit a szemeiben láttam megcsillanni. Sötét tekintete a nyakamra tévedt, melynek gödrében éreztem őrülten lüktetni a pulzusomat. Aztán a pillantása lejjebb tévedt, és a levegő elnehezedett körülöttünk.

– Danielle... – lehelte rekedtes hangon, mire követtem a pillantását. Elsápadva vettem észre, hogy az ingem középen szétnyílva engedte a melleimet buján elővillanni. Sosem volt különösebb problémám a külsőmmel. Elfogadtam magam olyannak, amilyennek teremttettem, most mégis hirtelen túl teltnek éreztem magam.

Az ingem nyakrészéhez kaptam, és összefogtam az anyagot, hogy minden más rejtve maradjon a lord kíváncsisága előtt. Ahogy felnéztem, azonnal tudtam, hogy késő. A barna szempár enyhén összeszűkült, én pedig beleremegtem a pillantásába. Üss és fuss! Zakatolt az agyamban a nővérem intése, mégsem voltam képes megmozdulni.

A lord mintha észrevette volna pillanatnyi megingásomat, lassan, de határozottan hajolt előre, és mielőtt igazán észbe kaphattam volna, ajkát az enyémre tapasztotta. Ösztönösen el akartam kapni a fejemet. Ez nem helyes! – villant át az agyamon, de a lord gyorsabb volt, és egyik hatalmas kezét a tarkómra csúsztatta.

Az ajka forró volt és kemény, a keze erősen tartotta a fejemet, miközben forró lávaként vonult végig rajtam a borzongás. Soha életemben nem éreztem ehhez foghatót. Soha nem csókoltak még meg. A legtöbb, amit egy fiatalember meg merészelt engedni magának, hogy megérintette a kezemet, azonban Mrs. Doots akkor is szinte azonnal ott termett. Elejét vette minden további próbálkozásnak, és én nem kételkedtem benne soha, hogy ezzel ártana nekem.

Nem helyes! – kiáltotta a fejemben egy vészjelző hang, mire kényszerítettem magam, hogy elfordítsam a fejem a férfi csókjából.

– Mylord, kérem! – sóhajtottam.

– Caden – súgta a nyakamba szenvedélyesen parancsolva, mire szégyenkezve vettem észre, hogy újabb borzongás fut végig rajtam. – Danielle, a nevem Caden!

Ajkai végigcsúsztak a halántékomon lángoló ösvényt hagyva maguk után. Alig kaptam levegőt, a nyakamon szaporán lüktető ér fölött éreztem a férfi csókjait, míg ujjai a tarkómat cirógatták.

– Kérem... Ezt nem szabad... – könyörögtem, és legnagyobb szégyenemre elcsuklott a hangom.

A kulcscsontomnál szaggatottan érzékeltem a levegőt, ahogy felnevetett.

– Ki szerint? Ez az én szigetem, az én törvényeim vannak érvényben. És, Danielle, szerintem ezt nagyon is szabad! – Halk hangja, és forró csókjai a bőrömön elvették az energiámat, hogy tiltakozzam, pedig hallottam az agyam kétségbeesett parancsait.

Caden váratlanul átkarolta a derekamat a szabad kezével, és míg a tarkómnál is erősen megtartott, hanyatt döntött a párnákra. Elakadt a lélegzetem, a sikolyom a torkomban rekedt, ahogy megéreztem a kezeit a testemen. Az érzékeimet komoly támadás érte, én mégis mozdulatlanul tűrtem.

Teljesen leblokkoltam.

– Mylord, kérem... Caden... Ez nem helyes... – próbálkoztam újra, és kezeimet csupasz mellkasának feszítettem.

– Hmm... – mormolta helyeslően, de ügyet sem vetett rám.

Minden ellenkezésemet könnyedén félresöpörve szorított magához, ajkai a kulcscsontom és a fülem között ingázott, szinte észre sem vette az őt taszító kezeimet. Ujjaival könnyedén kibontotta az ingen megkötött szalagokat, és birtoklón markolta meg a mellemet. Érzéki forróság áradt szét az ereimben. Soha nem tapasztalt érzések öntöttek el, és hirtelen tudatára ébredtem, mit teszek. Meg kell állítanom. Azonnal véget kell vetnem ennek az egésznek, mielőtt túl késő lenne.

Caden a mellbimbómat kezdte simogatni, és a szájával egyre közelebb haladt. Nyelvével végigsimított a nyakszirtemen, a kulcscsontomon, egyre tovább lejjebb, mire végül képes voltam elszánni magam. Az egész túlságosan ijesztő volt ahhoz, hogy engedjem tovább haladni.

Összeszedtem minden erőmet, és hirtelen felrántottam a bal térdemet. Caden oldalát érte a rúgásom, mire fájdalmasan felnyögött a váratlan támadástól, és arrébb hengeredett. Felültem és igyekeztem gyorsan összehúzni a dekoltázsomon a szalagokat, ő azonban hamar összeszedte magát. Hosszú haja ziláltan lógott az arcába, és barna szemeiben harag villant, ahogy rám nézett.

– Ez nem helyes! – mondtam neki makacsul. – Mi nem vagyunk házasok! Nekünk nem szabad...

Caden öblös nevetése betöltötte a kis teret.

– Danielle, nem mondta neked senki, hogy ehhez nem feltétlenül szükséges házassági kötelék? – kérdezte gúnyosan, miközben lassan végigsimította hüvelykujját duzzadt ajkamon.

Mérgesen elkaptam a fejem, megrökönyödve néztem rá, de gyorsan észbe kaptam, és lassan az ágy széle felé kezdtem araszolni.

– Én nem vagyok szajha!

– Nos, az iménti alakításod után egyáltalán nem vagyok biztos benne – vetette oda kétkedő gúnnyal, én pedig nem gondolkodtam. A kezem meglendült, és a pofon a lord arcán csattant. Még a sötétben is tisztán lehetett látni az ujjaim nyomát, ahogy először elfehéredtek, majd hosszú vörös csíkokként ékesítették tovább a férfi arcát.

Elsápadtam, és a félelem elemi erővel tört rám. Mit tettem! Rémült sikkantással leugrottam az ágyról, és a bejárat felé akartam rohanni. Bármi jobb, mint amit ezek után tehet velem!

Még az ágy végéig sem jutottam el, amikor megéreztem hosszú erős karjait a derekam köré fonódni. Tehetetlenül rúgkapálva zuhantam vissza az ágyba a hátammal egyenesen a lordra. Meg akartam fordulni, hogy nekieshessek. Könnyebben ki tudtam volna szabadulni, ha szemben vagyunk egymással, de neki kényelmesebb volt ez a felállás.

Egyik lábát átvetette az enyémen, és szorosan köré fonta, így rúgni már nem tudtam. Egyik kezével átnyúlt a karjaim alatt, és így tartott erősen. Én pedig legyőzve, megalázva, kifeszítve feküdtem rajta.

– Ez hiba volt! – suttogta a fülembe megremegtetve a hajamat, mire mozdulatlanná merevedtem. Remegtem a félelemtől, és ami még ijesztőbb volt, hogy ezzel ő is tisztában volt. Nem értettem, hogyan tud ennyire erősen fogni, ráadásul az egyik keze szabadon maradt.

Sírás fojtogatta a torkomat, a gyomromban nehéz kő gyűlt össze.

– Eresszen el, kérem! – könyörögtem szinte hangtalanul.

– Nem kellene – suttogta kegyetlenül. Szabad kezével végigsimított a combomon, míg elérte az ingemet. Egy pillanatra megállt, majd alányúlt, és tovább siklott a bőrömön. Futólag érintette a szeméremdombomat, mire összerándultam.

Csöndes, rekedtes nevetést hallatott, majd ujjaival továbbsimított a hasamon, mely árulón megremegett az érintésére. Fogalmam sem volt, hogy vagyok képes az izgalomtól és a félelemtől egyszerre remegni.

– Be kellene fejeznem, amit elkezdtem – fenyegetőzött tovább. Éreztem, ahogy kezét szorosan rátapasztja a bőrömre, és egyre feljebb csúszik, maga előtt tolva az ingemet. A testemet ívben hátrafeszítettem, de ez nem akadályozta abban, amit akart. A csípőmnél éreztem kemény férfiasságát, és forróság cikázott végig rajtam, amikor a kezébe vette a másik mellemet.

– Kérem... – ziháltam erőtlenül, mire a keze átsiklott a másik mellemre. Érzékek kavalkádja tombolt bennem. Teljesen lecsupaszítva feküdtem rajta, a szememet a megalázottság könnyei égették. Megvetettem magam, amiért engedtem, hogy lángra lobbantson az érintésével.

– Mire kér, Danielle? – tette fel a költői kérdést, nekem pedig hangtalan zokogás tört fel a torkomból.

A könnyeimnek azonban nem volt idejük kicsordulni, mert Caden simogatásai, és a fülemnél forró lehelete elterelte a figyelmemet. Már én sem tudtam, mit akarok. Az, amit elindított bennem egyre csak fokozódott, hajtott valami felé, amit még csak hallomásból sem ismertem. Halálra rémültem tőle, mégis vágytam rá.

Aztán a simogatások váratlanul abbamaradtak, és Caden egyetlen mozdulattal visszaigazította az inget rajtam. A döbbenettől elakadt a lélegzetem. Meg akartam mozdulni, de továbbra sem eresztett.

– Most jól figyelj rám, és azt ajánlom, vedd komolyan, amit mondok, mert szavatartó ember vagyok! Amit mondok, úgy is lesz! – Hittem neki. Minden egyes szavát elhittem, ami elhagyta a száját. Minden mondata maga volt a megtestesült fenyegetés. – Reggel elmegyünk oda, ahol a kísérődet hagytad.

Bólintottam. Caden váratlanul lazított a szorításán, mire el akartam húzódni, de csak annyira engedett, hogy meg tudjak fordulni, és lehengeredni róla. Így a fejem a karján pihent, a lábunk pedig összegabalyodva. Megragadta az államat, és kényszerített, hogy a szemébe nézzek.

– Ha nem lesz ott senki, Danielle, esküszöm, ott helyben fogom befejezni, amit most elkezdtünk! Megértetted?

Barna szemeiben az ígéret csillogott, semmi kétséget nem hagyott, hogy valóra váltja a szavát. Reggel kiderül, hogy közönséges utcalány vagyok-e, vagy tisztességes úrilány.

– Mrs. Doots a hasadéknál lesz – mondtam határozottan. Biztos voltam benne, hogy az asszony nem megy el a helyéről. Ott várja, míg én megérkezem a tisztességes segítséggel.

– Majd meglátjuk – felelte Caden, aztán lenyúlt a földre a takaróért, és mindkettőnkre ráterítette.

Elégedett mosollyal merültem álomba, mert teljesen biztos voltam magamban.

***

A reggel hamarabb elérkezett, mint szerettem volna. Úgy éreztem, mintha csak alig néhány perce merültem volna álomba a lord karján. Hirtelen végigperegtek előttem az éjjel történtek, mire a szemeim azonnal tágra nyíltak. Fellélegeztem, ahogy észrevettem, hogy teljesen egyedül feküdtem az ágyban.

Felültem, és körülnéztem. A nappali fénynél sem tűnt sokkal nagyobbnak a kis kunyhó, viszont sokkal barátságosabb volt. A falai éjjel sötétnek és ridegnek tűntek, most azonban láttam, hogy kellemes világosbarnák. A tűz melegen ropogott a kandallóban, de nem tudtam eldönteni, vajon a lord egész éjjel ügyelt rá, vagy csak hajnalban rakta meg újra.

A ruhámat és az alsószoknyáimat egy kupacban találtam a szoba sarkában. Felpattantam, és odarohantam, hogy mielőtt a lord visszajön, még fel tudjam magamra ölteni. Alig léptem kettőt, máris éreztem a bokámba nyilalló fájdalmat. Lehajoltam, hogy megvizsgáljam, és csalódottan konstatáltam, hogy továbbra is meg van duzzadva, ráadásul lilásan elszíneződött.

Legyintettem, aztán levettem a férfi ingjét, majd az alsószoknyák nélkül magamra rángattam hidegen nedves ruhámat. Elfojtottam a borzongást, és összeszorítottam az ajkaim, nehogy megint vacogásba kezdjenek. A hátam szabadon maradt, mert segítő nélkül képtelen voltam összehúzni a szalagokat. Vállat vontam, aztán a tégelyért kutatva körülkémleltem a szobában.

Nem emlékeztem, hogy visszatette volna a fiókba, de mivel sehol nem találtam, gondoltam, biztosan nem bánná, ha újra használnám. És inkább én, mint ő, mert a végén ugyanúgy történik mindent, mint tegnap. Emlékeztetnem kellett magam, hogy Caden szajhának tart engem, akit az öccse valami gyűlöletes oknál fogva kémkedni küldött hozzá.

Még hogy szajha! Még a feltételezés is sértő volt. Dühösen bicegtem a szekrényéhez, majd előrehajoltam, és kihúztam a fiókot. Nehéz, régi darab volt, csak harmadik próbálkozásra sikerült kinyitnom. Sok apró kacat volt benne, és két nagyobb. Tudtam, hogy nem lenne szabad, de a tégely melletti másik nagyobb tárgyra is kíváncsi lettem. Aranylón fényes volt, és hosszú láncon függött, bár tisztán látszott, hogy nem viselték soha.

Mindkét kezemmel a fiókba nyúltam, és egyikkel kivettem a balzsamos tégelyt, a másikkal pedig a finoman megmunkált medált. Ahogy megfordítottam a tenyeremben, egy nő arcképének a miniatűrje tárult kíváncsi szemeim elé. Az első, ami feltűnt, hogy gyönyörű, bár a kép eléggé megviselt állapotban volt, mintha elázott volna, de a nő szépsége még így is látható volt. Lángvörös haja, és macskaszerű szemei voltak, melyek zölden világítottak. Gúnyosan mosolygott rám...

Az ajtó hirtelen kivágódott, mire fagyos légáramlat suhant be, és lebegtette meg még nedves ruhámat. Rémülten perdültem meg, és a hátam mögé rejtettem a kezeimet. Elakadt a lélegzetem, és égett az arcom, ahogy a lord sötéten csillogó szemeibe néztem. Úgy éreztem magam, mint egy gyerek, akit rajtakaptak, hogy elcsent az esti süteményből.

– Jó reggelt, Danielle! – üdvözölt rezignáltan a lord, aztán meglendítette az ajtót, mely hangos nyekkenéssel zárult be mögötte. Lassan, fenyegetőn indult felém, én pedig a legszívesebben hátráltam volna, de tudtam, nincs hová, mert csak az ágy volt mögöttem. – Mi van a kezedben?

Nem tudtam, mit felelhetnék. Az, hogy melyikben talán nem lett volna ildomos.

– Oh, én sajnálom, Mylord... Gondoltam, nem bánja, ha megint használom a balzsamját... – elhallgattam, mert odaért hozzám. A medál szinte égette a bőrömet, mint árulásom nyilvánvaló jele.

– Talán még nem említettem – kezdte vontatottan –, de nem szeretem, ha hülyének néznek – mondta, és mögém nyúlva egyetlen mozdulattal előrerántotta mindkét karomat. Az arca egészen elsötétült, ahogy észrevette a kezemben a nő medálját. – Azt viszont már többször is említettem, hogy a nevem Caden.

– Annyira sajnálom... Tényleg a balzsamot kerestem, és ez véletlenül akadt a kezembe... és...

– És engedve a kíváncsiságának alaposan szemügyre vetted – fejezte be a mondatot helyettem. Kivette a kezemből a medált, visszatette a fiókba, majd egy erőteljes mozdulattal betolta a helyére. – Kend be a lábad, utána indulunk!

Parancsoló hangneme sértette a büszkeségemet, de azért engedelmeskedtem neki. Leültem az ágy szélére, és felhúztam a sérült lábamat. A ruhám útban volt, alig fértem hozzá a bokámhoz. Összerezzentem, amikor a lord cifra káromkodását meghallottam.

– Ha így folytatod, újabb éjszakát leszünk kénytelenek itt tölteni – vetette oda foghegyről, aztán határozottan kivette a kezemből a tégelyt, majd türelmetlen pillantást vetett rám. – Persze, ha ez a szándékod, akkor...

Bosszankodva fújtattam, de azért odanyújtottam neki sérült bokámat. Alig ért hozzám, csupán engedte, hogy a térdén pihentessem a lábamat, míg ő bedörzsölte a duzzadt részt, mégis hatott rám. Bizsergető érzés kerített a hatalmába, a szívem egyre gyorsabb iramban vert.

Gyorsabban vége lett, mint szerettem volna. Caden félretolta a lábam, mintha zavarná, hogy meg kell érintenie, majd felállt és az asztalhoz lépett.

– Indulhatunk? – kérdezte, és összerezzentem a gúnyos élre a hangjában.

Nem tudtam, hogy figyel-e vagy sem, de azért bólintottam lesütött szemekkel. Felálltam, de tétován megtorpantam, ahogy megéreztem, hogy a hátam még mindig szabadon van. Futó, ideges pillantást vetettem a lordra, és zavaromban elpirultam.

– Mi a baj? – kérdezte, és ártatlanságot színlelve csúfondárosan elvigyorodott.

A szívem hevesen megdobbant. Bosszantóan jóképű volt, és a mosoly túlságosan jól állt neki. Elkaptam róla a pillantásomat, majd mélyet lélegezve újra ránéztem.

– Volna szíves rögzíteni a ruhámat hátul? Egyedül képtelen vagyok megcsinálni. – Igyekeztem méltóságteljesen közölni vele a kérésemet, ezért felszegtem az államat, és kihúztam a derekam.

– Ilyen szívélyes kérésnek lehetetlen ellenállni – jegyezte meg a lord, majd intett a fejével. – Fordulj meg!

A parancsoló hangnak azonnal engedelmeskedtem, de a lelkem lázadva kiáltott a rideg, igazságtalan bánásmód miatt. Összepréseltem az ajkaimat, és hátat fordítottam a férfinak. Nem láttam, de éreztem, ahogy mögém lépett. Összefogtam a hajamat, mely kócosan omlott a hátamra, és előrehúztam a mézszőke hajtömeget, hogy a lord megköthesse a pántokat.

A férfi azonban egy hosszú pillanatig még nem nyúlt hozzám. Csak állt mögöttem szótlanul, lehelete csupasz vállam bőrét bizsergette, mire akaratlanul is megborzongtam. Aztán egyik kezének ujjaival végigsimított a gerincemen, lassan, végtelen gyöngédséggel, mire veszélyes gyöngeség lett úrrá rajtam. A vállamtól egész a keresztcsontomig simított, ahol megtorpanva ott tartotta az ujjait.

Már épp figyelmeztetni akartam, amikor hirtelen rántást éreztem – a lord elkezdte összehúzni a szalagokat. Míg a ruhámmal bíbelődött, volt alkalmam összeszedni magam. Ijesztő volt, amilyen érzéseket felébresztett bennem. Nem tudtam, mit kezdjek vele, fogalmam sem volt, hogy miért érzem ezeket a felkavaróan rémisztő dolgokat. Képtelen voltam feldolgozni, és elhatároztam, hogy nem fogom engedni még egyszer.

Önmagamat meghazudtolva borzongás futott végig a gerincemen, amikor valami nehezet rám terített, és a kezét a vállamon felejtette mintegy mellékesen. Továbbra is féltem tőle. Az ereje, az ígéretei, a kétértelmű megjegyzései egyetlen nyugodt pillanatot sem engedélyeztek számomra a közelében.

– Most kiderül, igazat mondtál-e – jegyezte meg, mire mérgesen megfordultam.

– Biztosíthatom, Mylord, hogy minden, amit elmondtam megfelel a valóságnak! – vágtam vissza neki felpaprikázott hangulatban, de azonnal megbántam a hevességemet.

Lord Gaskell barna szemei veszedelmesen megvillantak, ahogy közelebb lépett felém. Hátráltam, de a hely túl szűk volt, így csakhamar a fal mellett találtam magam megint. A lord egészen közel lépett, míg már csak halovány árnyéka voltam önmagamnak.

– Utoljára figyelmeztetlek, a nevem Caden! – dörrent rám fenyegetően. – Ha még egyszer más néven szólítasz, keservesen megbánod, teljesen mindegy, hogy szajha, vagy úrilány vagy! Megértettél?

Reszkettem, mint a nyárfalevél. Nem is annyira a veréstől, mint inkább az érintésétől tartottam. Bólintottam, amiért újabb megvetést érdemeltem ki önmagamtól. Alynn nem hagyná magát. Ő küzdene a végsőkig, és nem hunyászkodna meg pusztán a félelem miatt, vagy, mert egy barna szempár éppen megdobogtatja a szívét.

– Akkor indulhatunk – jelentette ki egyszerűen a lord, majd fájdalmasan megragadta a könyökömet, és húzni kezdett maga után az ajtó felé.

Mentem volna én. Eszem ágában sem volt még tovább gerjeszteni az indulatait az irányomba, de a lábamba nyilalló fájdalom ellentmondott az akaratának. Összeszorítottam az ajkaim, nehogy jobban bosszantsam, de a harmadik lépés után halk sikoly tört ki árulón a torkomból.

A lord meglepetten nézett rám, mintha elfeledkezett volna a sérülésemről.

– Sajnálom... – motyogtam bűntudatosan, de belül korholtam magamat a gyávaságomért.

A férfi összeszorította a száját, aztán egy türelmetlen mozdulattal a karjaiba emelt, és kivonult velem a kunyhóból. Hunyorítanom kellett, mert bár a nappali fények nem voltak túl erősek a sűrű felhőréteg miatt, mégis élesebbnek hatott a kunyhó félhomályához szokott szemeimnek.

A lord könnyedén tartott magához szorítva, éreztem minden egyes izmának a feszülését, és egészen közelről láttam nemes vonású, karakán arcán, melyre egynapos borosta növekedett erre a reggelre. Épp azon tűnődtem, vajon a hasadékig az ölében akar-e cipelni, amikor hirtelen nyerítést hallottam.

Ahogy felnéztem, elakadt a lélegzetem. Ugyanazt a csillogó szőrű fekete lovat pillantottam meg idegesen dobolni a patájával, amely elől az előző nap elmenekültem. Rémülten kapaszkodtam a lord nyakába.

– Ez... ez az... – hebegtem, de képtelen voltam értelmesen elmagyarázni, mennyire megrémít ez az állat.

Caden Gaskell összevont szemöldökkel nézett rám, keskeny ajkainak szegletében gúnyos mosoly táncolt.

– Igen, ez ugyanaz az állat. Ha már akkor megállsz és bemutatkozol, megspóroltál volna nekem egy órányi keresgélést a viharban – mutatott rá ironikusan, aztán minden tiltakozásom ellenére a hatalmas állat nyergébe emelt.

Soha nem lovagoltam. Túlságosan tartottam ezektől a hatalmas, kiszámíthatatlan állatoktól. Önállóan mozgott alattam, éreztem a belőle áradó erőt, a türelmetlenségét, hogy mielőbb szabadjára engedhesse magát, én pedig képtelen vagyok irányítani. A halálfélelem kegyetlenül átjárta a testem, de némiképp megnyugodtam, hogy a lord is azonnal mögém ült.

Egyetlen csípőmozdulattal elindította a lovat, és bár nekem fogalmam sem volt, merre megyünk, úgy tűnt, ő nagyon is tisztában van vele. Igyekeztem nem hozzáérni, de amikor gyorsabb vágtára ösztökélte az állatot, már annyira pattogtam, hogy félő volt, menet közben lezuhanok. A lord egy türelmetlen sóhaj kíséretében megragadta a derekamat, és erősen magához szorított. Hiába próbáltam megfeledkezni a kezéről a derekamon, képtelen voltam rá, ezért inkább a környékre koncentráltam.

A tisztásról, ahol a kunyhó állt, hamar eljutottunk a sűrű erdőig, melyben órákig kószáltam. Utána sűrű aljnövényzettel benőtt terület, és cserjés következett, melyet a sík, homokos tengerpart követett. Meglepődtem, milyen hamar odaértünk, már messziről észre lehetett venni a hatalmasnak tűnő, de szűkös hasadékot.

Amikor már csak néhány méternyire lehettünk tőle a lord szorítása fájdalmassá erősödött a derekamon.

– Danielle, itt nincs senki! – jelentette ki fogcsikorgatva, én pedig halálra rémültem a fojtott hangtól.

– De igen! – makacskodtam, és ahogy megállította a lovat, kisiklottam a szorításából, és lehuppantam a homokba. Puhábbra számítottam, de így a fájdalmam és a föld keménysége miatt térdre estem.

Hallottam, ahogy a férfi követ, de semmit nem mondott. Halvány derengés próbálta velem eszembe juttatni az előző éjjel elhangzott ígéretét, de nem akartam tudomást venni róla. Nagy nehezen feltápászkodtam, és bicegni kezdtem a hasadék bejárata felé.

– Mrs. Doots! – kiabáltam, de már én is láttam, hogy hiába. A sötét barlang teljesen üres volt.

– Elegem van a színjátékodból! Mondtam már, hogy nem szeretem, ha hülyének néznek – csattant fel mögöttem ingerülten a férfi hangja. Eddig csöndben volt, és hirtelen azt kívántam, hogy bár megmaradt volna a fenyegető némaságban.

– Kérem, Mylord! Hinnie kell nekem! Bizonyára elindult megkeresni engem – próbálkoztam, és már nem kerestem Mrs. Doots-ot, hanem menekültem.

A lord barna szemeiben öngúny és vádolás égett. Könyörögve néztem rá, de éreztem, hogy hiába. A rémület őrült vészcsengő módjára kezdett kalimpálni az agyamban. Hangosan és riasztóan kiabálta: Menekülj! Hová futhatnék? Miért kellene elfutnom? Hiszen az igazat mondtam. Nemes ember ilyet nem tenne! Átkoztam a lordot, és átkoztam Mrs. Dootsot, mert ez egyszer nem kellett volna megtagadnia önmagát, és itt kellett volna maradnia, ahol hagytam.

Azonban ahogy kiejtettem a szavaimat, rájöttem, hogy újabb hibát követtem el. A férfi ma reggeli figyelmeztetése hirtelen hullámzó örvényként feszült közöttünk.

– Caden, ne! – sikoltottam, és megfordultam, hogy elrohanjak. A hasadék felé futottam, mit sem törődve a bokámat szaggató fájdalommal, de épphogy elértem a bejáratát, amikor erős karok fonódtak a derekam köré.

– Késő, Danielle! Már túl késő! – lehelte tántoríthatatlan elszántsággal a fülembe, miközben éreztem a gerincemen végigkúszni a kezét.

A következő pillanatban elengedett, de mielőtt tovább menekülhettem volna a ruhámat kettétépte a szalagok mentén egész a bokámig. Az anyag hangos sikollyal adta meg magát a hatalmas erőnek, mire mozdulatlanná merevedtem. Mivel az ingjét levettem még a kunyhóban, így hátulról teljesen lecsupaszítva álltam előtte.

Hirtelen észbe kaptam, és a férfi felé fordultam. Zihálva szedtem a levegőt, ahogy hátráltam előle. Próbáltam leküzdeni a pánikot, és ahogy belenéztem a sötét szempárba, rádöbbentem, mekkora veszélyben is voltam egész éjjel.

– Nagyon hosszú, álmatlan éjszakát okoztál nekem, Danielle! Ráadásul teljesen hiába, mert mégis az vagy, akinek elsőre gondoltalak. – Szavaiból a szinte állatias vágyat elnyomva sütött a megvetés, és a maró gúny, mely mindkettőnket ostorozta. Megtorpantam, ahogy rálépett fényes csizmájával a ruhámra. – Az öcsém kémje vagy, és ezért most kamatostul meg fogsz fizetni!

Elhatároztam magam. Nem fogom megadni neki, amire vágyik. Nem adom könnyen magam. Kibújtam a ruhámból, és teljes meztelenségemben kezdtem rohanni az ellenkező irányba. Teljesen elfeledkeztem róla, hogy ez zsákutca, mivel a hasadéknak csupán egy kijárata van, amit történetesen elállt Caden Gaskell hatalmas termete.

– Kérem, én nem hazudok! – könyörögtem, de rám se hederített. – Nem ismerem a testvérét.

Megpróbáltam elsiklani mellette, de könnyűszerrel elkapott és a karjába emelt. Vadul küzdöttem, karmoltam, és haraptam, ahol csak értem, ő pedig elveszítette az egyensúlyát, és hátraesett. Egy pillanatra beszorult a levegője, ahogy rázuhantam, mire gyorsan kihasználtam gyenge pillanatát.

Lecsúsztam, így a szorításából kikerültem, azonban ahogy menekülni kezdtem volna, éreztem, ahogy a hajam visszaránt. Idő sem volt átgondolni, máris rám rontott, és ezúttal úgy zuhantunk a hasadék homokos talajára, hogy én kerültem alulra.

Caden hátrasimította összekuszálódott hajamat, egyik kezemet a fejem mellett rögzítette erős szorításával, a másik karomat pedig hátrafeszítette a testem alá, így a saját rabom lettem. A lábaimat az övével fogta le, miközben szabad kezével az érzékeimet ostromolta.

– Ne, kérem... – könyörögtem kétségbeesetten.

Ez nem lehetséges! Ez nem történhet meg velem!

Ajkaimra tapasztotta az övét, így elkerülte a további tiltakozásomat. Csókja szenvedélyes volt, és éreztem, ahogy a lehetetlen helyzet ellenére hatott rám. Nem akartam, hogy a veszélyes gyönyörkeltő ernyedtség úrrá legyen rajtam. Nem akartam megadni magam az akaratának.

Hátrafeszítettem a testemet, de meg sem érezte az ellenkezésemet. Még az ingjét sem vette le, csupán a nadrágjától és a csizmájától szabadult meg. Egy pillanatra sem eresztett, éppen csak addig távolodott el kicsit, míg megszabadult fölöslegessé vált öltözékétől.

Ajkai közben tüzes ösvényt vágtak a nyakamtól a mellemig. Mellbimbóim megmerevedtek a bizalmas érintésre, és őrjítő forróság áradt szét a testemben. A lord mélyen magába szívta az illatom, ahogy nyelvével nedves mintákat rajzolva bebarangolta a felsőtestemet, közben kezei egyre lejjebb simogattak.

Forróság járt át, mintha a bőröm alatt olvadt láva terjedt volna szét, aminek csak Caden érintése szabhat gátat. Ismeretlen érzések voltak, alig ismertem rá a saját reakcióimra. Könnyedén elengedtem volna magam, hogy átadjam a testem a lord minden óhajának, és viszonozzam a simogatásokat, de mégsem hagytam.

Szabadulni akartam, közben kétségbeesetten küzdöttem a kellemes érzések ellen, amiket az érintésével váltott ki belőlem. Az agyam és a testem, életemben először nem hallgattak egymásra. Amikor Caden keze a hasamról még lejjebb csúszott, úgy éreztem elveszek az érzékek forgatagában. Érthetetlen, vágytól fűtött szavakat mormolt, miközben combjaim belső részét simogatta, én pedig tehetetlenül a gyönyörűség és a megaláztatás között vergődve dobáltam magam a karjaiban.

A szívem majd kiugrott a helyéről, zihálva szedtem a levegőt. Megemeltem a csípőmet, hátha sikerül megszabadulnom a férfitól. Egy pillanatra sikerült, nem éreztem magamon a testét, azonban a következő pillanatban rémülten felsikoltottam. A karom csaknem kiszakadt a helyéből, annyira próbáltam kiszabadulni reménytelen helyzetemből.

Valami keményet és forrót éreztem a combjaimon. A lord minden erőlködés nélkül szétfeszítette a lábaimat, majd egyetlen határozott mozdulattal belém hatolt. Velőtrázó üvöltés hagyta el a torkomat, úgy éreztem, menten kettészakadok.

Caden teljesen mozdulatlanná merevedett, és arcpirító szitokáradat hagyta el a száját. A fájdalom felemésztett és magába temetett, elfeledtette velem az imént érzett éhes gyönyörömet. Mintha megmutatta volna az utat, de fölém tonyosulva fájdalmasan elvágta volna az odavezető ösvényt. Nem vágytam másra, csak hogy magamra hagyjon és kisírhassam magam.

A lord azonban az első döbbenet után már nem állt meg. A fülembe suttogott, de nem értettem, mit mond, és lecsókolta arcomról a könnyeimet. Csípőjével egyre gyorsabban mozgott, minden egyes mozdulatával fájdalmat okozva nekem. Már nem védekeztem, csak elkeseredetten zokogtam, és azt kívántam, bárcsak vége lenne már.

Valami azonban kezdett megváltozni. A fájdalom szűnőben volt, és Caden csókjai újra lángra lobbantották az érzékeimet. Kitartóan mozgott, a kezeimet elengedte, mire hevesen és vádlón végigszántottam a körmeimmel a vállain és a mellkasán. Éreztem, ahogy a vére kiserken, de nem foglalkozott vele. Ütöttem és küzdöttem, ahogy bírtam, de könnyedén hárította minden támadásomat, amelyek pedig célt értek, figyelembe sem vette.

Ajkaival tovább ingerelte a melleimet, aztán kezével megtámasztotta magát mellettem, és a lökései egyre erőteljesebbek lettek. A távolban apró ragyogás tűnt fel, egy apró szikra lobbant lángra, és már vágytam rá, hogy elérjem. Vágytam az ismeretlen élményre, és belekapaszkodtam Caden széles vállába, mert tudtam, hogy ő segíthet eljutnom oda.

Olyan kicsit hiányzott, legbelül váratlanul kellemes lávafolyam öntött el, de Caden egy elnyújtott sóhajtás után abbahagyta a mozgást. A szikra kihunyt, nem maradt más, csak a végtelen fájdalom. Könnyek homályosították el a látásomat, de azt tisztán láttam, ahogy szenvedélytől sötét tekintete gyöngéd és értetlen pillantással néz le rám.

Soha nem éreztem még magam ennyire igazságtalanul megbántottnak. Szabadulni akartam, de Caden teste fogva tartott. Ekkor hangos csoszogást, majd fújtatást hallottunk a hasadék bejárata felől.

A hang irányba kaptuk a fejünket, ahol Mrs. Doots termetes alakja betöltötte a nyílást. Békaarca természetellenes lilába váltott, ahogy figyelt bennünket.